Világ

Trump mindenkit megdöbbentett, váratlan alelnökkel térhet vissza

Hirdetés

Tim Scott dél-karolinai szenátortól elsősorban azt várná el a volt elnök kampánycsapata, hogy segítsen csökkenteni a demokraták előnyét a színesbőrű szavazók, különösen a fekete és a latino férfiak körében.

Tim Scott dél-karolinai szenátor esélye egyre gyorsabban emelkedik azoknak a jelölteknek a listáján, amelyről kiválasztják Donald Trump alelnökjelöltjét az idén novemberi elnökválasztáson.

Scott maga is indult a republikánus előválasztáson, azonban még az iowa-i kaukusz előtt kiszállt a versenyből és támogatásáról biztosította a volt elnököt.

Olyan elnökre van szükségünk, aki egyesíti országunkat – szükségünk van Donald Trumpra

– mondta a szenátor a New Hampshire állambeli Concordban egy múlt hónapban tartott támogatói gyűlés előtt.

Hirdetés

Trump egyik szövetségese, aki mindkét érintettel beszélt a témáról, úgy fogalmazott az NBC Newsnak, hogy mostanra teljesen „valós lehetőség”, hogy a volt elnök Scottal vág neki a kampánynak, ő pedig azonnal elvállalná a feladatot, amennyiben erre felkérést kapna.

A Fox News egyik műsorvezetőjének adott közelmúltbeli interjújában maga is Trump is megemlítette Scott nevét, amikor a lehetséges alelnökjelöltekről kérdezték.

„Felhívtam Tim Scottot a héten, mert sokan szeretik Tim Scottot. Felhívtam, és azt mondtam: te sokkal jobb jelölt vagy számomra, mint saját magadnak” – mondta.

Egy szenátorhoz közel álló személy rámutatott arra, hogy élvezi a helyettes szerepet, amit sokszor betölt különféle kampányeseményeken és a médiában.

Trump egyik szövetségese arról beszélt, hogy Scottot potenciális eszköznek tekintik szakpolitikai fronton, illetve abban is, hogy segít csökkenteni a demokraták előnyét a színesbőrű szavazók, különösen a fekete és a latino férfiak körében.

Hirdetés

„Nem hiszem, hogy Trumpnak olyasvalakire lenne szüksége, aki elvonja róla a figyelmet. Tim Scott pedig nem zavarja a figyelmet” – mondta ugyanez a személy.

Scott azonban egyike volt azoknak a republikánus szenátoroknak, akik a 2020-as választások igazolására szavaztak 2021. január 6-án és még idén májusban is nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy megváltoztatja-e valaha is a véleményét a 2020-as elnökválasztásról. A republikánusok első előválasztási vitája során pedig arról beszélt, hogy Mike Pence volt alelnök „abszolút” helyesen cselekedett, amikor Trump kérése ellenére hitelesítette a választás eredményét.

Trump környezetéből azonban mindezek kapcsán azt mondták, hogy inkább „arra a 98 dologra fognak összpontosítani, amelyek összekötik őket, és amelyekben egyetértenek”.

Ott van azonban még az a kritika is, hogy Scott nem túl erős vitapartner, amit megerősít a tavaly nyári első előválasztási vitában nyújtott teljesítménye is. Trump pedig valószínűleg alaposan mérlegelni fogja majd ennek fontosságát, és olyan embert szeretne, aki fel tudja venni a harcot Kamala Harris alelnökkel az őszi vita során.

napi.hu

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!