Világ

Trump most épp a melegek jogai mellett kampányol

Hirdetés

A júniusi Pride-hónap alkalmából a Trump-kampány LMBTQ-közösséget ünneplő pólókkal állt elő. Az ellentmondásos törvények bevezetése miatt azonban ezt a gesztust nehéz őszintének érezni – írja a DesignTaxi.

Az új póló 30 dollárért vált elérhetővé az amerikai elnök hivatalos webshopján. Egy szivárványos zászlót ábrázol az „LMBTQ Trumpért” felirattal. A hátoldalon pedig a Trump-Pence logó és a „Make America Great Again” szlogen látható.

A termékleírásban arra ösztönzik az LMBTQ-közösség tagjait, hogy mutassák ki büszkeségüket és Trump iránti támogatásukat a póló segítségével. Az S-es és 3XL-es méretek között árult ruhadarabot az „Amerikán büszkén készített” címkével látták el.

A közösségi médiában álszent húzásként titulálták a kezdeményezést, tekintve, hogy Trump már a 2016-ban is hasonló módon kampányolt.

Akkoriban Donald Trump még egy szivárványos zászlót is előrántott, hogy kifejezze támogatását. Azonban hiába ígérte, „mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megvédje a közösséget”, elnöksége alatt olyan törvényeket és kezdeményezéseket fogadtak el, amik aláássák a melegjogokat.

Például levették a Fehér Ház hivatalos honlapjáról az LMBTQ-jogokkal kapcsolatos információkat, betiltották, hogy transzneműek szolgáljanak a katonaságban és a transznemű gyerekek védelmét is gyengítették. Ráadásul az időzítés sem tűnik tökéletesnek, nemsokkal ezelőtt tiltották ki a transzneműeket a hajléktalanotthonokból, nem is beszélve az azonosnemű párok bevándorlási státuszának megtagadásáról.

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!