Világ

Trump telefonon hívta Putyint

Hirdetés

Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg.

Amikor elnökeink telefonon beszéltek egymással, akkor Trump azt javasolta, hogy találkozzanak Washingtonban” – mondta újságíróknak Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója hétfőn Moszkvában, hozzátéve, hogy „maga Trump tett javaslatot egy ilyen találkozóra”.

A tanácsadó szerint konkrét időpontról ugyanakkor nem esett szó. Hangot adott reményének, hogy „ha minden normálisan alakul”, akkor az amerikaiak „nem tagadják meg a csúcs megrendezésének megtárgyalására vonatkozó javaslatukat”. Elmondta, hogy a csúcstalálkozó előkészítése a két vezető beszélgetését követően nem kezdődött el, de a Kreml azt reméli, hogy hamarosan beindul a munka, mert egy ilyen csúcs mindkét ország, de az egész nemzetközi közösség számára fontos lenne. Usakov szerint Moszkva abból indul ki, hogy a kiutasítások nyomán megüresedő diplomáciai státusok fokozatosan feltöltődnek majd.

„Arról, hogy ez mennyire valósul majd meg a gyakorlatban, egyelőre nehéz beszélni, mert a mi diplomatáink már elutaztak Amerikából, az amerikaiak pedig még nem” – mondta.

Szeretnénk bízni abban, hogy azokat a lépéseket, amelyeket az amerikaiak tökéletesen bizonyítatlan vádak alapján tettek meg, le fogják állítani” – nyilatkozott a tanácsadó, hozzátéve, hogy ez lehetővé tenné egy „nagyon komoly, konstruktív párbeszéd” megkezdését.

Hirdetés

Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva kénytelen volt szimmetrikus választ adni 60 diplomatájának kiutasítására és főkonzultusának bezáratására.

A tanácsadó elmondása szerint Putyin és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozója egyelőre nem szerepel a napirenden. Hozzátette, hogy a kínai elnök különmegbízottja csütörtökön tájékoztatni fogja az orosz elnököt a pekingi kínai-észak-koreai csúcstalálkozóról, amelyet Moszkvában pozitívan értékelnek.
A Fehér Ház is megerősítette, hogy Donald Trump találkozóra hívta az orosz elnököt

A Fehér Ház szóvivője megerősítette hétfőn, hogy Donald Trump elnök nemrég találkozóra hívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Sarah Huckabee Sanders szóvivő amerikai újságíróknak elmondta, hogy az elnök egy Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés során hívta őt meg kétoldalú találkozóra.

Az esetleges találkozó időpontjáról és helyszínéről a szóvivő nem adott tájékoztatást.
Forrás:888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!