Európa

Tüntetés Brüsszelben – vízágyút és paprikasprayt is bevetettek a hatóságok

Hirdetés

Az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet több mint 430 aktivistáját állították elő nem engedélyezett brüsszeli megmozdulásukon – közölte a helyi média vasárnap.

A szervezet szombaton késő délután mintegy ezer ember részvételével tartotta forgalomzavaró megmozdulását a belga fővárosban található királyi palota előtti téren, az azzal szemben elterülő parkban, és az azt szegélyező sugárút kereszteződéseiben.

Rendőrségi tájékoztatás szerint az említett parkban és közvetlen környezetében nem engedélyezett semmiféle tüntetés, ezért a résztvevőket távozásra szólították fel. Akik nem tettek eleget e felszólításnak, azok ellen az intézkedés során vízágyút és paprikasprayt is bevetettek.

A klímavédelmi csoport egyik helyi vezetőjének beszámolója szerint tudatosan döntöttek a törvénysértő megmozdulás mellett. Akciójuk során arra kívánták felszólítani Fülöp belga királyt, hogy lépjen ki semleges pozíciójából és hirdessen éghajlati veszélyhelyzetet.

A belga sajtó beszámolója szerint az egynaposra tervezett békés megmozdulás résztvevői a hatósági intézkedés ideje alatt nem tanúsítottak ellenállást. Az előállított 435 tüntető legtöbbjét néhány órával később elengedték – közölték.

Hirdetés

Az elmúlt napokban több helyszínen, egyebek mellett Budapesten, Amszterdamban, Prágában, Berlinben, Párizsban és Londonban, valamint az ausztráliai Perth, Brisbane, Adelaide, Sydney és Melbourne városaiban tartott főként forgalomzavaró, polgári engedetlenségi akciót helyi környezetvédő szervezetekkel közösen az Extinction Rebellion.

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!