Európa

Ügyes trükk: tűzközelben marad a bukott osztrák alkancellár

Hirdetés

Lemond európai parlamenti mandátumáról Heinz-Christian Strache. Az ibizai videóbotrányba belebukott szabadságpárti politikus ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy visszatér a politikai életbe, amint fény derül a történtek hátterére. Befolyását addig is megőrizheti, felesége ugyanis szinte biztosan tagja lesz az új osztrák parlamentnek.

Mint közölte: döntését feleségével, családjával és bizalmasaival folytatott „hosszú beszélgetések” után, a „konkrét körülményekre való tekintettel” hozta meg: ez nem politikai számítás és még kevésbé alku eredménye, hanem személyes döntés – mondta, majd hozzátette: az aktív politikai életbe csak abban az esetben tér vissza, ha a lehető legnagyobb mértékben fény derül a bukását okozó ibizai videóbotrány hátterére.

Strache azért lehetett volna EP-képviselő, mert a május végi választáson 45 ezer preferenciális szavazatot kapott. Tehát ennyien szavaztak név szerint rá annak ellenére, hogy egy héttel korábban kiszivárgott róla az ibizai videó, és emiatt az alkancellári és a pártelnöki tisztségről is kénytelen volt lemondani.

Ausztriában az EP-választásokon konkrét jelöltre is lehet voksolni: a szavazók a párt neve melletti üres rubrikába beírhatják annak a politikusnak a nevét, akit szívesen látnának a pártból az EP-ben. A javasolt személynek a pártra leadott szavazatok minimum öt százalékát kell összegyűjtenie ahhoz, hogy mandátumhoz jusson. Strache esetében ez a feltétel teljesült.

A 2017-ben, egy ibizai nyaralóban készült felvételt május 17-én hozta nyilvánosságra két német lap. A rejtett kamerás felvételen Strache és Johann Gudenus, aki akkor szintén az FPÖ befolyásos politikusa volt, arról beszélget egy orosz milliárdos állítólagos unokahúgával, hogyan lehetne kétes eredetű pénzből megtámogatni a párt választási kampányát állami megbízásokért cserébe.

Hirdetés

A videó ügyében az  osztrák és a német hatóságok is vizsgálatot indítottak, az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal külön nyomozócsoportot állított fel. Az ügynek három gyanúsítottja (Julian H. magánnyomozó, Ramin M. bécsi ügyvéd és egy nő, aki Aljona Makarovának, egy orosz milliárdos unokahúgának adta ki magát), valamint több ismeretlen gyanúsítottja van.

Julian H. az állítólagos Aljona Makarova kísérőjeként tűnik fel a videón. A gyanú szerint ő készítette a felvételt, amit Ramin M. próbálta több alkalommal is eladni. Ramin M. már elismerte, hogy köze van a történtekhez, de további információt nem volt hajlandó közölni. Így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy saját elhatározásból vagy megbízásból csalták lépre Strachét.

Nyomozás indult a videó tartalmával kapcsolatban is. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák ügyészség Strache és Gudenus olyan esetleges tevékenységeire próbál fényt deríteni, amelyek törvénybe ütköznek.

Bár Strache (egy időre) visszavonult a politikai élettől, közvetetten továbbra is megőrizheti befolyását, például felesége révén. Philippa ugyanis a Szabadságpárt képviselőjelöltjeként indul majd az őszi előrehozott választásokonaz előkelő harmadik helyet kapja a párt  bécsi listáján. Tehát szinte biztos, hogy tagja lesz az új osztrák parlamentnek. Sajtóhírek szerint ez volt Strache feltétele a mandátumról való lemondásnak, a politikus szerint ez nem igaz. A választásokat várhatóan szeptemberben tartják.

Bár a videóbotrány kirobbanása után hírek reppentek fel arról, hogy Philippa elköltözött Strachétól közös gyermekükkel együtt, saját bevallása szerint kitart férje mellett:

Hirdetés

Az egész családunk szorosan összetart. Ha úgy tetszik, egy kis családi hadsereg vagyunk – mondta  nemrég egy interjúban.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!