Itthon

Új fejlemény van a Lánchíd ügyében

Hirdetés

A pénteki rendkívüli ülésén elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága a Lánchíd-felújítás műszaki tartalmát. A felújításra jövő év, kora tavasszal kerülhet sor, 2023-ra pedig újjászülethet a Lánchíd – közölte Facebook-oldalán a főváros.

A híd felújításával foglalkozó pénteki sajtótájékoztatón Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes elmondta, hogy ma teljesült a közbeszerzés kiírásának egyik legfontosabb feltétele, a megváltozott műszaki tartalom elfogadása, ezek után a feltételes közbeszerzési eljárás elindítása lehetővé válik.

A finanszírozást a főváros saját forrásból, részben hitelből, illetve a kormány 6 milliárdos hozzájárulásából oldja meg, amennyiben a kormány valóban betartja régóta hangoztatott ígéretét, hogy legalább az áfa összegének megfelelő pénzzel támogatja a felújítást.

A főpolgármester-helyettes szerint itt az ideje, hogy a politikai adok-kapok után megkezdődjön az együttműködés a felek között, ahogy a Lánchíd is összeköt és nem szétválaszt.

Szőke Gábor, a Budapest Közút vezérigazgatója elmondta, munkatársai naponta ellenőrzik, hetente vizsgálják a hidat, és folyamatosan gondoskodnak a kisebb javításokról. Ennek köszönhetően a hídon való közlekedés sem a gyalogos, sem a gépjárműforgalom számára nem veszélyes. Egy kisebb javítási munka szombaton indul el a folyásirány szerinti déli járdán, ezért ideiglenesen ezt lezárják a gyalogosforgalom elől, de a javítások végével visszaadják.

Hirdetés

 

https://www.facebook.com/watch/?v=756193781831026

 

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!