Itthon

Új miniszterelnök-jelöltje van az MSZP-nek

Hirdetés

Szavazókat nem tud hozni, de miniszterelnök-jelöltből nagy hiány van a szocialistáknál.

Az MSZP eredetileg ezen a hétvégén tartotta volna a jelöltállító kongresszusát, amelyen a párt döntött volna a választási listájáról és az egyéni jelöltjeiről. Ez a terv azonban nem jött össze, ugyanis a DK-val folytatott tárgyalások megrekedtek. Így szombaton csak programbemutatót tartott az MSZP, amelynek egyik legmeglepőbb felszólalója Karácsony Gergely volt.

Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok nekem ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, és hozok magammal mindent, amit tudok.

– fogalmazott Karácsony, aki a felmérések szerint szavazókat nagyon nem tud hozni, miniszterelnök-jelöltből azonban nagy hiány van a szocialistáknál. Így egyenes az út ahhoz, hogy Karácsony legyen a Párbeszéd mellett az MSZP miniszterelnök-jelöltje is – írja az Index, amelynek tudósítása szerint Molnár a rendezvény végén bejelentette, azt javasolja, az MSZP elnökségének, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát. Vagyis Molnár lényegében bejelentette, hogy az MSZP elfogadja miniszterelnök-jelöltjének Karácsony Gergelyt.

A felkonferálásnál Molnár Gyula elkövette az év bakiját: Karácsony Gergelyt az Együtt elnökeként jelentette be. Karácsony azonban nem az Együtt, hanem a Párbeszéd embere, s bár mindkettő egy százalékon áll a közvéleménykutatóknál, valójában két külön politikai formációról van szó.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!