Európa

Új pozícióban Andrij Jermak

Az ukrán Nemzeti Ügyvédi Szövetség mellett megalakult, a fegyveres agresszió áldozatainak jogvédelmével, a kártérítési/kompenzációs mechanizmusokkal, valamint az Ukrajna újjáépítését szolgáló európai integrációs jogi keretekkel foglalkozó bizottság, az elnöke Andrij Jermak lett – a testület létrehozását a közlés szerint ő maga kezdeményezte, írja az Ukrajinszka Pravda.

A bizottság tájékoztatása alapján az ex-elnöki hivatalvezető Jermak szakmai háttere az ügyvédi gyakorlatot, a magánszektorban szerzett vezetői tapasztalatot, valamint állami intézményekben végzett munkát is magában foglal, beleértve az állami szakpolitikák alakításában való részvételt. A bizottság elnökhelyettesévé Zsanna Hrusko ügyvédet nevezték ki – írta meg a kiszo.net.

A közlemény szerint a Jermak vezette bizottság az ügyvédi szövetség tanácsadó testülete, amely Lidija Izovitova, a szövetség és az Ukrán Ügyvédi Tanács elnökének rendelkezése alapján jött létre. A szervezet azt is jelezte: a bizottságok tanácsaiban – így a vezetői pozíciókban is – a munka társadalmi (önkéntes) alapon történik.

A bizottság célja, hogy biztosítsa az ügyvédi kar rendszerszintű részvételét a fegyveres agresszió által érintettek védelmét szolgáló jogi megoldások kidolgozásában, támogassa a kompenzációs mechanizmusok fejlesztését és az újjáépítés jogi-szabályozási megalapozását, valamint erősítse az ügyvédi közösség szakmai felkészültségét az érintettek jogainak védelmében a háborús és a háború utáni időszakban.

MH

loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!