Világ

Új vezetője van az Iszlám Államnak, megerősítették elődje halálát

Hirdetés

Egy szíriai hadműveletben egy hónappal ezelőtt végeztek az amerikai erők az ISIS előző vezetőjével.

Egy csütörtökön közzétett hangüzenetben az Iszlám Állam szóvivője, Abu Omar al-Muhajer megerősítette, hogy a csoport vezetője, Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshi, valamint korábbi szóvivője, Abu Hamza al-Qurayshi is meghalt egy amerikai rajtaütésben.

Muhajer arról is beszélt, hogy Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi lesz a szervezet új vezetője, akit még az Iszlám Állam néhai vezetője választott ki utódjául a The Guardian cikke szerint.

Az új vezér valódi neve nem ismert, és az sem tudni, hogy iraki-e, mint két elődje, akiket egyaránt a Szíria lázadók által ellenőrzött részein öltek meg.

Az egykori és az új vezetőről nem feltételezik, hogy rokonok lennének: az al-Qurayshi név a Quraishból, annak a törzsnek a nevéből származik, amelyhez Mohamed próféta tartozott.Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshi-t az amerikai különleges erők február 3-ai éjszakai rajtaütése során halt meg: családtagjaival együtt felrobbantotta magát, amikor rajtaütöttek a török határhoz közeli északnyugat-szíriai Atme városában lévő rejtekhelyén. Mintegy 50 amerikai szállt le helikopterekkel, hogy megtámadja a házat Szíria lázadók által ellenőrzött területén. A két órás fegyveres összecsapásban összesen 13 ember halt meg, köztük hat gyermek és négy nő.

Hirdetés

Az északi Tel Afar városában született iraki Qurayshi a Szaddam Huszein utáni szunnita vezetésű felkelés veteránja volt. Ő a negyedik magas rangú ISIS-vezető, akit az elmúlt két évben Idlíb tartományban felkutattak, elfogtak vagy megöltek. Qurayshi elődjét, Abu Bakr al-Bagdadit 2019 októberében ölték meg egy Atmétól 14,5 kilométerre délre fekvő faluban.

Az ISIS vezetőinek a térségben való fellelhetősége felveti annak a valószínűségét, hogy a vezetők új generációja a szíriai harcmezőkön keres menedéket.

Infostart

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!