Itthon

Újabb épületet vettek blokád alá az SZFE hallgatói

Hirdetés

Elfoglalták az SZFE hallgatói az egyetem Rákóczi téri épületének termeit is, ott is töltötték az előző éjszakát.

Újabb épületet vettek blokád alá az SZFE hallgatói! Immáron a Vas, és a Szentkirályi utcai tömb után a Rákóczi téri épületet is elfoglalták a diákok, akik pénteken a munkaidő vége előtt, este hat körül mentek fel saját termeikbe. Mindegyikben legalább ketten-hárman táboroztak le, az ATV információi szerint a diákok ott dolgoztak, zenéltek, beszélgettek és próbáltak, majd ott is aludtak.

Erről számolt be Erdős Lili hallgató is, aki mint mondta, azért volt szükség az újabb blokádra, mert azt érezték, hogy úgy tudják majd folytatni a tanulást, ha elfoglalják a termeket, és a kulcsok is náluk vannak, a Szarka Gábor által meghirdetett őszi szünet miatt ugyanis veszélybe került az oktatás. Ez hivatalosan október 22-én kezdődne az egyetemen, bár a tanuló elmondta, ők azalatt is dolgoznak, így náluk ez nem számít klasszikus szünetnek, most pedig főleg a sokakban lévő düh az, amiből tudnak erőt meríteni a próbákhoz és munkához.

Forrás: Blikk

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!