Itthon

Újabb Fideszes politikus válik – ők voltak az álompár

Hirdetés

Több mint egy évtizednyi boldog házasság után külön utakon folytatja életét Varga Judit és Magyar Péter – értesült több forrásból a Blikk. Az igazságügyi minisztert és férjét a nyilvánosság politikusi álompárként ismerhette meg.

Míg egyikük a kormányban, addig a másik egy nagy állami cég vezetői székében foglal helyet, miközben nevelik három gyermeküket. Látszólag úgy tűnhet, egymás mellett mindketten ki tudtak teljesedni, hiszen az ügyvédjelöltként induló Varga és a kezdetben bírósági fogalmazó Magyar együtt lépkedett egyre feljebb a ranglétrán. A magánéletben szintúgy bejöttek a számításaik, már a húszas éveikben eldöntötték, hogy nagy családot szeretnének, és ez is teljesült.

 

Hogy mégis mi vetett véget a kapcsolatuknak, egyelőre rejtély. Alig több mint másfél hónapja, decemberben készítettünk riportot otthonukban a családi készülődésről, ekkor még nyoma sem volt annak, hogy nagy baj lenne kettejük között, felhőtlen boldogsággal ölelték egymást. Igaz, azt mindketten elismerték, hogy az életük korántsem olyan egyszerű, mint 15 évvel ezelőtt azon az áprilisi napon, amikor megismerték egymást. Mindemellett hangsúlyozták, még mindig azt tartják a legfontosabbnak, ha egy család közösen – egyenrangú felek szövetségeként – lehet sikeres és boldog. Ez a szövetség az elmúlt másfél évtizedben sok „harcot” túlélt: még a kapcsolatuk elején a gyermeknevelés Varga feladata volt, ám amikor munkát kapott Brüsszelben, Magyar lépett hátra és foglalkozott többet a családdal, ami hamar ismét megfordult. A legtöbb házasságot rövid időn belül megviseli, ha a két, szakmájában sikeres félnek olykor hátrébb kell lépnie, náluk azonban ez szinte természetes volt.

Kilenc év elteltével, 2018-ban Gulyás Gergely miniszter felkérésére érkeztek haza, az ő tárcáján lett Varga uniós kapcsolatokért felelős államtitkár – ekkor ismerhette meg őt a széles közvélemény. Alig több mint egy évvel később már tárcavezető lett, ezzel szinte egy időben bízták rá férjére az állami tulajdonban lévő Diákhitel Központ irányítását.

Hirdetés

Hogy a már mindkettejükre jellemző, feszített munkatempónak köze lehet-e a váláshoz, nem tudni. Kerestük csütörtökön az Igazságügyi Minisztériumot, ám sem tőlük, sem Varga Judittól nem érkezett válasz. A tárcavezető kevesebb mint két hete leadott vagyonnyilatkozatában még férj és feleségként szerepelnek, ebből arra lehet következtetni, hogy a szakítás a közelmúltban történt.

 

Vargáék pozíciójukból adódóan jómódban élnek, havonta bruttó hatmillió forintot keresnek. Ráadásul alig egy éve vásároltak nem kis hitelre közösen új otthont Budán, és egy mesébe illő nyaralójuk is van Balatonhenyén. Kérdés, hogyan tudnak osztozni a vagyonon.

Az ingatlanok mellett Varga félig tulajdonosa egy 2018-as Volvo XC60 autónak, van 2 millió forint és 6 ezer euró készpénze, továbbá 3,2 millió forint, illetve 4800 euró számlakövetelése is. A férje vagyonnyilatkozata nem nyilvános, azt ugyanakkor lehet tudni, hogy van a lakásvásárláshoz kapcsolódó és egy másik hitelükből még összesen bő 107 millió forint tartozásuk.

Varga Judit és férje két ügy miatt is komoly bírálatot kapott. A Blikk derítette ki még januárban, hogy a család 200 millió forintért vásárolt Budán lakásokat, erre 192 millió forint hitelt kaptak. Később a Telex írt arról, hogy tízmilliós csoktámogatást vettek fel a balatonhenyei házukra, noha a konstrukció lényege nem a nyaralók támogatása.

Hirdetés

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!