Európa

Rendkívüli hír: ismét gátrobbantás történt Ukrajnában

Hirdetés

Az orosz erők felrobbantottak egy gátat Donyeck megyében, a Mokri Jali folyónál, ami áradásokat okozott a folyó mindkét partján – közölte Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportállal írja az atv.hu.

A tisztségviselő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem akadályozza az ukrán erőket támadóműveletek végrehajtásában. Kifejtette, hogy az oroszok vízi létesítmények felrobbantásával próbálják lassítani az ukrán ellentámadást.
“Először a kahovkai víztározót, majd a kahovkai vízerőművet robbantották fel az orosz erők, majd Zaporizzsja megye általuk megszállt részében további vízi létesítményeket. Zaporizzsja térségében ugyanis az ukrán erők előretörésére számítanak, ezért előrenyomulásunk lassítása érdekében ehhez a taktikához folyamodtak. Most a Mokri Jali folyó egyik gátját robbantották fel, ez azonban nem befolyásolja a védelmi erők előrehaladását” – hangsúlyozta Serseny.

A szóvivő elmondta, hogy általában véve Ukrajna délkeleti térségében az ukrán csapatok az eddigi védekezésből támadásba mentek át. “Ez hozta meg az első helyi eredményeket, azaz a Donyeck megyei Blahodatne község felszabadítását és az ukrán erők benyomulását Urozsajne településre” – tette hozzá.

Szavai szerint az orosz erők erőteljes légicsapást mértek a Zaporizzsja megyében lévő Novopavlivka településre, melynek következtében három ember megsérült, egy családi ház megsemmisült, tíz további pedig megrongálódott – közölte az MTI.

“Általánosságban elmondható, hogy a Donyeck megyei Vremivka és a zaporizzsjai régióban lévő Novopavlivka irányában az ellenség aktívan védekezik, próbálja megakadályozni az ukrán csapatok előretörését. Egyúttal igyekszik visszaszerezni elvesztett állásait is, ennek érdekében további orosz alakulatokat helyeznek át ezekbe az irányokba. Az ellenség jelentős veszteségeket szenvedett Blahodatne településen” – jelentette ki a szóvivő, adatokat azonban nem közölt.

Hirdetés

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon arról adott hírt, hogy az orosz erők Herszon megyében rálőttek egy csónakra, amelyen civilek menekültek a Dnyeper folyó orosz megszállás alatti bal partjáról Herszon városába. Jermak tájékoztatása szerint hatan sérültek meg a támadásban. Hozzátette, hogy a csónak eljutott Herszonig, ahol kórházba szállították a sérülteket.

Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők vasárnap ismét tüzet nyitottak a régióra, a megyeszékhely mellett fekvő Cirkuni települést érte támadás. Hozzátette: a mentést végzők elindultak a becsapódások helyszínére, a személyi sérülésekről, károkról szóló információkat még pontosítják.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!