Európa

Újabb két ország jelent meg a vírustérképen – egyre közelebb a veszély

Hirdetés

Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatón Prágában jelentette be, hogy két beteget Prágában, egyet pedig az észak-csehországi Ústí nad Labem kórházában kezelnek. A fertőzöttek közül kettő cseh, egy pedig amerikai állampolgár. Mindhárom eset Észak-Olaszországgal függ össze, ahol gyorsan terjed a járvány.

A prágai Na Bulovce kórházban kezelt férfi egy konferencián vett részt Udine városban, míg a szintén ebben a kórházban kezelt másik beteg, egy amerikai fiatal nő Milánóban jár egyetemre és ecuadori kolléganőjével kirándulásra érkezett Prágába. Az eucadori diáklányt is megvizsgálták, de negatív lett az eredménye.

Az Ústí nad Labemben kezelt férfi családjával együtt észak-olaszországi üdülésről tért vissza néhány napja. Az orvosi vizsgálatok csak a férfinál jártak pozitív eredménnyel, míg feleségénél és két gyermeküknél nem mutatták ki az új koronavírust. Mindezek ellenére ők hárman is házi karanténban maradtak.

A miniszter szerint mindhárom beteg állandó orvosi felügyelet alatt van, nincsenek életveszélyben, és várhatóan mintegy két hetet töltenek a kórházban.

Adam Vojtech elmondta, hogy a mostani hét végén 13 személyt vizsgáltak meg cseh orvosok, és három személynél volt pozitív az eredmény. Országszerte több mint 300 koronavírus-gyanús esetet vizsgáltak már meg az orvosok, de eddig a vizsgálatok negatív eredményt hoztak. A miniszter hangsúlyozta: a cseh hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet és nincs semmi ok a pánikra.

Hirdetés

Luxemburgba is bejutott a Vuhanból indult új koronavírus, amelyet egy Olaszországból érkező, 40 éves férfi hurcolt be a nyugat-európai országba – közölte Paulette Lenert luxemburgi egészségügyi miniszter.

A férfi a belgiumi Charleroi repülőterére érkezett Olaszországból, majd onnan utazott Luxemburgba.A fertőzés egy szemklinikán kezdett terjedni, amelynek az egyik orvosa az Olaszországban járt férfi.A hatóságok elkezdték felkutatni azokat, akikkel kapcsolatba kerülhetett, miután hazaért.

 

Olaszországban egy nap alatt 40 százalékkal ugrott meg a megbetegedések száma, és már csaknem 1600 fertőzöttje van a COVID-19-nek, 34 ember pedig belehalt a betegségbe.

Németországban vasárnap 66-ról 117-re emelkedett a fertőzöttek száma.

Hirdetés

Finnországban már kettővel több, öt fertőzöttről tudnak.

A szomszédos Svédországban 14, Dániában 3 beteg van. Norvégiában 17 megbetegedésről tudnak.

Európán kívül a Dominikai Köztársaságban, a Karib-térségben is megjelent a vírus, szintén Olaszországból érkező turista szervezetében mutatták ki a kórokozót. A 62 éves férfit elkülönítették, állapota stabil.

Iránban az egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 978-ra emelkedett a fertőzöttek száma, és 54 ember halt meg a betegség következtében.

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!