Újabb német terrortámadás történt
Emberek közé hajtott hétfőn egy autó a nyugat-németországi Mannheimben – írja a Reuters a helyi Mannheimer Morgen című napilap alapján, amely szemtanúkra hivatkozott.
A helyi rendőrség közölte, hogy a városközpontban rendőri helyszínelés folyik, további részleteket egyelőre nem közöltek.
A német Rajna-vidék városaiban tömegek gyűltek össze a karneváli szezon alkalmából rendezett felvonulásokra, ekkor történt a gázolás.
Amint bővebb információk lesznek, beszámolunk róla. Egyelőre nagyon friss a hír.
Frissítés:
A mannheimi belvárosban egy autó hajtott a tömegbe – írja a Focus.de. Több sérült van, a Mannheimer Morgen szerint legkevesebb egy halálos áldozat is van.
A beszámoló szerint egy fekete SUV a Paradeplatz-ról nagy sebességgel hajtott a Wasserturm irányába, és belerohant a tömegbe. Számos rendőri és mentőegység már a helyszínen van.
A Ludwigshafen felé vezető hidakat nehézfegyverzetes rendőrök zárták le.
A BBC-nek egy halálos áldozatról és több sérültről számolt be a rendőrség. A Bild német lap két halálos áldozatról és 25 sérültről tud, információik szerint közülük 15-en súlyos sérülést szenvedhettek.
A rendőrség hivatalos közleményében csupán annyit ír, rendőrségi akció folyik Mannheim városközpontjában, az erősítés és a mentők úton vannak.
Sajtóértesülések szerint egy gyanúsítottat letartóztattak, ezt azóta a rendőrség is megerősítette. A lap szerint jelenleg magas rendőri készültség van a környéken, minden utcát és hidat géppisztollyal ellenőriznek, a város felett helikopter köröz. A rendőrség az X-en arra kérte a lakókat, kerüljék el Mannheim központját.
Több szemtanú is nyilatkozott a helyi sajtónak, egyikük arról beszélt, „elszabadult a pokol”, bár az autót nem látta, azt igen, ahogy a gázolás után az emberek pánikszerűen rohantak el a környékről. A Weltnek a téren lévő egyik büfé vezetője is arról számolt be, hogy jelenleg „minden tele van mentőautóval, mindent körbezártak”.
A DPA német hírügynökségnek adott nyilatkozata szerint a Mannheimi Egyetemi Kórház aktiválta „katasztrófaelhárítási” tervét: nyolc traumatológiai csapatot vetnek be, a kórházi kapacitások növelésére kivették ütemtervükből az elhalasztható műtéteket.