Itthon

Újabb OMSZ riasztás érkezett – ez várható a hétvégén

Hirdetés

Szombaton a többórás napsütés mellett fátyolfelhőkre, illetve az ország délnyugati felén több, másutt inkább csak kevesebb gomolyfelhőre számíthatunk. Szórványosan, legkisebb eséllyel északkeleten várható zápor, zivatar.

Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 33 fok között valószínű.

Szombatra az egész ország területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok kialakulása miatt: elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében emellett az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Az ország délkeleti peremén pedig a zivatarokon túl a melegre is figyelmeztetnek, a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett valószínű.

Hirdetés

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A keleti szelet néhol élénk lökések kísérik, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között várható.

Veszélyjelzés szempontjából vasárnapra is ugyanaz lesz a helyzet, mint szombaton,  azzal a különbséggel, hogy nyugaton az intenzív csapadékra való figyelmeztetés kimarad.

Forrás: Kiderül.hu.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!