Világ

Újabb szankciókat jelentett be az Egyesült Államok

Hirdetés

Az amerikai kormány szankciókat jelentett be csütörtökön négy orosz állampolgár ellen, akik a feltételezés szerint mérgezéses támadást hajtottak végre Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen három évvel ezelőtt.

Az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonok felügyeletéért felelős irodája (Office of Foreign Assets Control, OFAC) közölte:

A NÉGY OROSZ ÁLLAMPOLGÁR MINDEN AMERIKAI VAGYONÁT BEFAGYASZTJÁK, A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM PEDIG VÍZUMKORLÁTOZÁSOKKAL EGÉSZÍTETTE KI A GAZDASÁGI INTÉZKEDÉST.

Az amerikai kormány szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kötelékébe tartozó ügynökök hajtották végre 2020. augusztus 20-án a mérgezést, amikor Alekszej Navalnij szállodai szobájába Novicsok idegmérget csempésztek, majd a bizonyítékokat megpróbálták eltüntetni.

Az ellenzéki politikus Moszkvába tartott repülőn, amikor rosszul lett, hosszú külföldi gyógykezelést követően 2021-es visszatérése után hazájában bíróság elé állították. Politikai bűncselekmények vádjával ítélték el, jelenleg börtönbüntetését tölti, amelyet két hete extremizmus vádja miatt 19 évvel meghosszabbítottak.

Hirdetés

Az amerikai közlemény szerint a szankciós lépéssel azt akarták jelezni, hogy a „nemcsak az Ukrajna ellen indok nélkül indított brutális háborúnak, de az orosz állampolgárok ember jogai megsértésének is vannak következményei”, és az Egyesült Államok minden rendelkezésére álló eszközzel fellép az ilyen jogsértések ellen – írja az MTI.

Forrás:

MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!