Itthon

Újabb szigorítások jöhetnek Magyarországon? Orbán Viktor megszólalt az ügyben

Hirdetés

A Kossuth Rádió reggeli műsorában nyilatkozott a miniszterelnök.

Pénteken kora reggel a miniszterelnök hosszabb interjút adott a Kossuth Rádióban, elsősorban a koronavírus-járvány negyedik hullámáról beszélt, de szóba került a decemberi EU-csúcs, a határvédelem költségei és a minimálbér emelése is.

Orbán Viktor a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban elmondta, hogy az oltatlanok életveszélyben vannak. Beszélt továbbá az új variánsról, a deltáról is, amely sokkal veszélyesebb, mint a brit verzió, illetve súlyosabb megbetegedéseket is okoz.

A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy ha mindenki be lenne oltva, akkor ez nem okozna gondot. Azt is kifejtette az interjú során, hogy a védelmi intézkedések ugyan lassítják a terjedsét, de nem védenek meg.

Szerinte a legfontosabb védelmi intézkedés továbbra is az oltás. Hozzátette, hogy év végéig lesz 15 millió vakcina.

Hirdetés

Valószínűleg most sokakat arra a kérdésre érdekel válasz, hogy jöhetnek-e további szigorítások esetleg? Újabb védelmi intézkedések lehetnek-e kilátásban?

Az interjú során a miniszterelnök úgy nyilatkozott:

„Ha gyorsabban terjed a vírus, akkor majd reagálnunk kell ismét”

Az általános kötelező oltás szerinte már túl van azon a tűréshatáron, amit a magyarok elfogadnának. De azt talán könnyebben elfogadják, ha egy munkahelyi közösségben a kollégáik írják elő számukra – mondta el a miniszterelnök.

Korábban Rusvai Miklós virológus is nyilatkozott az M1 Híradójában a negyedik hullámról:

Hirdetés

 

Forrás: promotions

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!