Európa

Újabb szigorítások jönnek Európában a vírus miatt

Hirdetés

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a világban 31,5 millióhoz közelít, a járványban elhunytaké az egymillióhoz.

Az Egyesült Királyságban újabb járványügyi szigorításokat jelentett be a kormány. Szigorítanak a maszkviselési szabályokon és emelik az azok megszegéséért kiszabható bírságot. A vendéglátóhelyeknek este tízkor be kell zárniuk és korábban is csak az asztaloknál szolgálhatnak ki vendéget.

Boris Johnson miniszterelnök mindenkit higgadtságra intett, és azt mondta, biztos benne, hogy jönnek majd jobb idők, de most fegyelmezettségre, az emberek összefogására, a közösségi szellem megnyilvánulására van szükség, hogy a britek túljuthassanak a mostani nehéz perióduson.

Dániában is a szokásosnál korábban zárnak a vendéglátóhelyek, így viszont az emberek otthon vagy az utcán buliznak.

– Őszintén szólva felelőtlenség, amit csinálunk – mondta egy fiatalember, egy másik pedig arról beszélt, hogy 23 éves, ebben a korban kell néha bulizni anélkül, hogy az ember túl sokat agyalna.

Hirdetés

Európa sok országában enyhítettek a korlátozásokon a járvány első hulláma után, most viszont ismét szigorításokra kényszerülnek, ahogy például Németországban is.

– Először is több maszkviselés, másodszor: kevesebb alkohol. Harmadszor: kevesebb ember egy helyen – foglalta össze a lényeget Markus Söder, bajor miniszterelnök.

A korlátozásokon túl a tesztelés áll a járvány elleni védekezés középpontjában. Olaszország most hozzáadta a már eddig is magas kockázatú országnak számítókhoz Franciaországot. Ez azzal jár, hogy Olaszországba érkezésekor minden Franciaországból jövőnek gyorsteszten kell átesnie.

Forrás: euromews.com

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!