Európa

Itt az újabb döbbenetes ukrán döntés

Hirdetés

A 25-60 év közötti, külföldön tartózkodó ukrán férfiaknak jövőre jelentkezniük kell az Ukrán Fegyveres Erők toborzóközpontjainál, ellenkező esetben szankciókat alkalmaznak velük szemben – figyelmeztetett Rusztem Umerov védelmi miniszter csütörtökön, nyugati újságíróknak nyilatkozva.

„A Németországban élő, katonai szolgálatra alkalmas ukránoknak jövőre meg kell erősíteniük az ukrán hadsereget. Szankciókat fogunk alkalmazni azokkal szemben, akik nem tesznek eleget ennek a követelménynek” – mondta a tárcavezető a német Welt televíziónak és a Bild lapnak, illetve a Politico brüsszeli kiadványnak adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett.

Umerov úgy fogalmazott, hogy„MEGHÍVÁST” KÜLDENEK A KÜLFÖLDÖN TARTÓZKODÓ UKRÁN HADKÖTELESEKNEK, RÉSZLETEKBE AZONBAN NEM BOCSÁTKOZOTT, ÉS AZT SEM ÁRULTA EL, MILYEN SZANKCIÓKKAL AKARJÁK SÚJTANI AZOKAT, AKIK NEM TESZNEK ELEGET ENNEK A „MEGHÍVÁSNAK”.

A Welt internetes oldalán emlékeztet arra, hogy az ukrán hadsereg további 450-500 ezer katonát akar mozgósítani az orosz invázió visszaverésére.

Ennek a lépésnek a pénzügyi és politikai feltételei azonban még nem tisztázottak, Volodimir Zelenszkij elnök pedig „érzékeny kérdésnek” nevezte a mozgósítást – írták.

Hirdetés

KÉSŐBB ILARION PAVLJUK, A VÉDELMI MINISZTÉRIUM SAJTÓOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE AZ INTERFAX-UKRAJINA HÍRÜGYNÖKSÉGNEK CÁFOLTA, HOGY SZANKCIÓKAT KÍVÁNNAK BEVEZETNI.

Aláhúzta, hogy „nincs napirenden” semmiféle büntetőintézkedés, jogi vagy bármilyen nyomásgyakorlás azokra a hadköteles ukránokra nézve, akik a felhívás ellenére nem térnek vissza a hazájukba. Szavai szerint az Umerovval készített interjúban „a hangsúly eltolódott”, mert csupán arról volt szó, hogy el kell juttatni a külföldön élő ukránokhoz, mennyire fontos a haza védelme.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője közben az Ukrajinszka Pravdának elmondta, hogy az utóbbi időben nem utazott el a korábbinál nagyobb számú 18-60 év közötti ukrán férfi Ukrajnából, éppen ellenkezőleg, decemberben több férfi tér vissza az országba, mint ahányan elhagyták azt.

MEGJEGYEZTE UGYANAKKOR, HOGY A HATÁRŐRÖK NAPI SZINTEN MINTEGY SZÁZ OLYAN SZEMÉLYTŐL TAGADJÁK MEG A KIUTAZÁST, AKI NEM FELEL MEG A HATÁRÁTLÉPÉS FELTÉTELEINEK.

Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke a Politicónak adott interjújában – amelyet az SZBU sajtószolgálata tett közzé – közölte: a biztonsági szolgálat fokozza tevékenységét az ellenséges vonalak mögött annak érdekében, hogy a háború minél közelebb kerüljön a Kremlhez, és a kiemelt célpontok között szerepelnek orosz hadihajók, katonai bázisok, fegyverszállítási logisztikai folyosók.

Hirdetés

„Az SZBU célzott csapásokat hajt végre. Tűket szúrunk az ellenség szívébe. Minden különleges hadműveletünk egy meghatározott célt követ, és meghozza a maga eredményét. Mindez nehezíti az Oroszországi Föderáció hadviselési képességét Ukrajnában, és közelebb hozza a győzelmünket” – fogalmazott Maljuk.

SZAVAI SZERINT A KÜLÖNLEGES SZOLGÁLAT MOST AZON DOLGOZIK, HOGY KISZORÍTSA AZ OROSZ FEKETE-TENGERI FLOTTÁT A KRÍMBŐL. HANGSÚLYOZTA EGYÚTTAL, HOGY A NEMZETKÖZI JOGNAK MEGFELELŐEN CSELEKSZENEK.

„Az SZBU műveleteinek nagy része Ukrajna területén zajlik – a Donbászban, a Krím-félszigeten és a Fekete-tengeren. Ez a mi földünk, és minden lehetséges módszerrel felszabadítjuk a megszállók alól” – hangsúlyozta az SZBU vezetője.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy rádióinterjúban elmondta, hogy Oroszország – Ukrajna elleni inváziójának tavaly februári kezdete óta – 7400 darab különböző típusú rakétával és 3700 Sahid drónnal támadta az ország területét.

Ezekből az ukrán légvédelem 1600 rakétát és 2900 drónt semmisített meg.

Hirdetés
Hirdetés

Az ukrán vezérkar csütörtöki harctéri helyzetjelentésében azt emelte ki, hogy az ukrán csapatok előző nap több mint harminc orosz támadást vertek vissza a dél-ukrajnai herszoni régióban. A vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg eddigi ukrajnai embervesztesége meghaladta a 350 ezret.

Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 14 orosz harckocsit, húsz tüzérségi fegyvert és 26 drónt.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!