Tech

Újra felfuthat a járvány világszerte: Omikron-recesszió jöhet hamarosan

Hirdetés

Az omikron vírusvariáns miatt lehetséges, hogy súlyos lezárásokat kell bevezetni a fejlett világban február-május között, ami recesszióhoz is vezethet. De ez még egyáltalán nem biztos, olyan kevés az adat – állapította meg Zsiday Viktor befektetési szakember.

Továbbra is nagyon kevés a kézzelfogható információnk, de lehetséges, hogy súlyos lezárásokat kell bevezetni az omikron vírusvariáns miatt – fogalmazott blogján a közgazdász.

Jelenleg mindent az új variánssal kapcsolatos spekulációk mozgatnak, a kötvénypiactól az olajáron át a tőzsdékig.

A tőzsdei befektető a jelenlegi ismeretek alapján saját gondolatmenetez vázolt fel, amelynek egészen szomorú a végkövetkeztetése.

Újra felfuthat a járvány világszerte

Az új omikron vírusvariáns nagyon terjed, és valószínűleg részben kikerüli a korábbi immunitást. A jelek szerint tehát van egy olyan vírusvariáns, amely az immunizáltak között is nagyon terjed, hetente triplázódik, és valószínűleg legalább annyi embert juttat kórházba közülük, mint a delta.

Hirdetés

Az új variáns már nyilván mindenhol ott van, és ebből következik, hogy ez lesz hamarosan a domináns a fejlett világban is. Nagyon nehéz megjósolni, hogy ez mikorra következik be, de erősen leegyszerűsített számítások alapján 2022. február-április közöttre már valószínűleg olyan nagy számban lehet jelen, hogy megtelnek a kórházi kapacitások – írta Zsiday Viktor

Bár valószínűleg pár hét alatt összedobnak egy új oltást, de a tömeggyártás és a mindenki általi elérhetőség nem nagyon lesz 2022 nyarának eleje előtt.

Így nagyjából márciustól júliusig van egy olyan hézag, amellyel valamit kezdeni kell majd. Ha az oltottságot erősebben kikerüli az omikron, mint a delta, akkor semmilyen más eszközünk nem marad ellene, mint a totális lezárás 2020 tavaszán – véli a közgazdász.

A nagy lezárások pedig komoly lassulást, sőt recessziót okozhatnak, de a már most látható infláció miatt a korábbihoz hasonló extrém monetáris és fiskális stimulusra nem számíthatunk. Valamekkora segítséget biztosan nyújtanak a kormányok, de már látszik a korábbi stimulusok káros hatása, ezért ez a segítségnyújtás erősen limitált lesz – véli Zsiday.

Márpedig egy nagy stimulus nélküli lassulás nem jó a gazdaságnak, nem jó a tőzsdének, tehát nem számíthatunk arra, hogy a 2020 tavaszi összeomlás-gyors felpattanás menetrend következik be – hangzik a konklúzió.

Hirdetés

Egyelőre borzasztó kevés valós információnk van, emiatt az információs hézagokat találgatással és extrapolációval kell kitölteni, tehát nagy a tévedés lehetősége. Ám a jelenlegi adatok ismeretében azt gondolom, hogy a gondolatmenetem inkább helyes, mint hogy nem – olvasható a blogbejegyzésben.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!