Itthon

Újra jön a Nemzeti Konzultáció – ez lesz benne:

Hirdetés

A gyermekvállalás támogatásáról kérdezi majd a kormány a lakosokat ősszel, a következő nemzeti konzultációban – erről is beszélt a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Jövőnk a gyermek elnevezésű konferencián.

A kormány célja, hogy az élet minden területén jelenjen meg a családközpontú, a demográfiai szempontokat előtérbe helyező gondolkodás – mondta Novák Katalin a Jövőnk a gyermek – Párbeszéd a családokért konferencián. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországot évtizedek óta érinti a demográfiai krízis. Mint mondta, a kormány a helyzet javításán dolgozik.

A jövő évi költségvetésben megkétszerezték az eddigi családoknak jutó támogatásokat, így meghaladja a kétezermilliárd forintot az erre szánt összeg.

„Mérsékeltük a népességfogyás ütemét, nőtt a gyermekvállalási kedv, növekedett a születések és a házasságkötések száma, csökkent a válások és abortuszok száma” – fogalmazott.

Novák Katalin közölte, hogy az őszi nemzeti konzultációban a kormány a családpolitikáról is kérdezi majd a lakosokat.

Hirdetés

Várják a visszajelzéseket – a többi között – a főállású anyaságról, a munka és a család megteremtéséről, a családbarát közigazgatás kérdéséről, a közgondolkodás kialakításáról, valamint a felelős gyermekvállalás és családi nevelés témájában is.

Forrás: infostart.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!