Világ

Újra lecsapott az Iszlám Állam – rengeteg a halott és a sebesült

Hirdetés

Felrobbantottak két pokolgépet hétfőn a Fülöp-szigetek déli részén, legalább tizenöt ember meghalt és több mint hetvenen megsebesültek – közölték a helyi hatóságok, akik az elkövetéssel az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetséges fegyvereseket gyanúsítanak.

A hadsereg és a rendőrség tájékoztatása szerint az első robbantás hétfő délben történt a Sulu tartománybeli Jolo város központi terén, egy középület előtt. A település ezer kilométerre délre fekszik a délkelet-ázsiai ország fővárosától, Manilától.

A vizsgálatok első eredménye szerint a házilag gyártott robbanószerkezetet egy motorkerékpáron helyezték el. A robbanásban öt katona és több civil meghalt, több tucat ember, köztük 16 katona megsebesült.

Egy órával később, miközben a területen a biztonságiak még az első robbanás helyszínén vizsgálódtak, a szomszédos utcában, egy bank és egy római katolikus templom közelében egy nő robbantotta fel magát.

A rendőrség egy közeli piacon még egy pokolgépet talált, amely azonban nem robbant fel.

Hirdetés

A hadsereg lezárta Jolót. Harry Roque kormányszóvivő élesen elítélte a merényleteket.

A szigetország déli részén tevékenykedik az Abu Sayyaf terrorszervezet, kegyetlenségükről hírhedt harcosai leginkább a muszlim többségű Basilan és Sulu szigetén aktívak.

Sok fegyveresük hűséget fogadott az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek is. A hatóságok a mostani robbantások elkövetésével az Abu Sayyaf egyik katonai parancsnokát, Mundi Sawadjaant gyanúsítják, akiről a múlt héten azt a hírt kapták, hogy két nő segítségével pokolgépes merényleteket tervez Suluban.

A hétfői merényleteket egy héttel azután követték el, hogy megadta magát a hatóságoknak egy terroristavezér, akit összefüggésbe hoztak két kanadai és egy malajziai túsz lefejezésével.

Anduljihad Susukan az Abu Sayyaf parancsnoka volt, és egy összecsapásban megsebesült Sulu tartományban.

Hirdetés

Ezt követően feladta magát. A férfit legalább 23 rendbeli gyilkossággal, hatrendbeli gyilkossági kísérlettel és ötrendbeli emberrablással vádolják, katonai tisztségviselők pedig nem zárták ki azt sem, hogy a merényletek bosszúnak szánták Susukanért.

Egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett a robbantások elkövetéséért.

A Fülöp-szigeteki hadsereg évek óta harcol az iszlamista csoporttal, amelyet a délkelet-ázsiai ország és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tart nyilván.

MTI

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!