Itthon

Újszülöttet találtak a kecskeméti klinikánál

Hirdetés

Egészséges kisfiút hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház központi telephelyén található csecsemőmentő inkubátorban szerda hajnalban – közölte Nagyné Szigeti Dóra, az intézmény szóvivője.

Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Megyei Kórház kora- és újszülöttosztályának vezetője elmondta:

A babamentő inkubátorok úgy vannak kialakítva, hogy az újszülött súlyát érzékelve jeleznek a kórház portaszolgálatán. Az intézmény dolgozói ezt követően adnak néhány perc időt a szülőknek, hogy elbúcsúzhassanak gyermeküktől, illetve hogy anonimitásukat megőrizhessék, majd egy csapat veszi gondozásába az újszülöttet.

A neonatológus főorvos hangsúlyozta, mivel az anya terhesgondozásáról semmilyen információ nem áll az orvosok rendelkezésére, számos vizsgálatot kell elvégezniük, és a gyermek megkapja a kötelező védőoltásokat is. Az egészséges újszülöttről értesítik a gyámhatóságot, ahol eldöntik, hogy örökbefogadó szülőkhöz kerül vagy ideiglenes állami gondozásba.

Az elkövetkező hetekben még jelentkezhet a feltehetően krízishelyzetbe került édesanya is – tette hozzá Kelemen Edit.

Hirdetés

Nagyné Szigeti Dóra, az intézmény szóvivője elmondta: a 3400 grammos, 53 centiméter hosszú kisfiú a kórházban a Gábor keresztnevet kapta. Ő a harmadik gyermek, akit az elmúlt több mint egy évtized alatt az inkubátorban hagytak.

Hasonló eset először 2012 januárjában történt a kórház Izsáki úti telephelyén. Az intézmény dolgozói az 1300 grammos újszülöttre kihűlve, életveszélyes állapotban találtak. A Szőke Attila névre keresztelt kisfiúért később jelentkeztek a szülei. Négy év múlva, 2016-ban pedig egy egészséges kislányt hagytak a babamentő készülékben. A 3160 grammos, 50 centiméter hosszú, Ignácz Brigittának elnevezett kislányt végül örökbe fogadták.

Forrás: MTI
A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!