Európa

Amerika és Brüsszel is már Ukrajna felosztását tervezi?

Hirdetés

„Az amerikai politikusok kezdik megérteni, hogy a tűzszünet vagy a békemegállapodás megkötésének egyik legfontosabb eleme Ukrajna felosztása, amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy elhagyja az Oroszország által ellenőrzött területek egy részét” – írta meg a brit kiadvány alapján a Magyar Nemzet.

A figyelem lassan arra irányul, hogyan lehetne helyreállítani a békét Európában mondta Owen Matthews Oroszország-szakértő a Spectator TV-nek – ítra meg a Daily Express.

Tűzszünetről beszélünk, nem pedig békeszerződésről– mondta a szakértő, aki hozzátette, hogy Putyin a jelentések szerint az Egyesült Államoknak küldött üzeneteket a tűzszünet lehetőségéről.

Ezt azért tartom hihetőnek, mert lehetővé teszi Putyinnak, hogy egy olyan helyzetet rögzítsen, amely Ukrajna esetleges felosztását eredményezi”– valószínűsítette Owen.

Ami igazán újdonság, hogy az amerikai döntéshozók kezdik felismerni, hogy bármilyen tűzszünet vagy békemegállapodás egyik lényeges összetevője Ukrajna felosztása, ami lehetővé teszi Putyinnak, hogy megtartsa az általa elfoglalt részt”– mondta.

Hirdetés

Mark Galeotti, egy másik Oroszország-szakértő szintén azt mondta a műsorban, hogy Putyin teljesen pragmatikus okokból törekedhet a békére.

HOZZÁTETTE: PUTYINNAK EGYRÉSZT TÁGABB CÉLJA, HOGY UKRAJNÁT ALÁRENDELJE, KIVONVA AZT A NYUGAT BEFOLYÁSI ÖVEZETÉBŐL.

De Putyin pragmatikus. Tisztában van azzal, hogy ez egy politikailag és gazdaságilag rendkívül drága háború ez nekik. Még akkor is, ha ez a jövő év sajnos elég jól néz ki az oroszok számára.”

A szakértő 2024 után viszont lát kockázatot Oroszország számára.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök következetesen arról beszélt, hogy Ukrajna addig nem hagyja abba a harcot, amíg vissza nem veszi Oroszországtól teljes területét, beleértve a Krímet is.

Hirdetés

Ennek érdekében Kijev erősen támaszkodott a nyugati katonai és diplomáciai támogatásra a háborúban, de úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok szembemehet Zelenszkij akaratával, mivel Putyin nem mutatja az enyhülés jeleit a fronton – fogalmazott a Daily Express.

Pánik tört ki Ukrajnában, amikor tegnap megindult a hatalmas orosz támadásAhogy írtuk, január 5-re az oroszok visszaverték az ukránokat Donyecknél, de véres harcok voltak Belgorodban is. Oroszország győzelemre áll annak ellenére, hogy újabb fegyverek érkeznek Ukrajnába. Nem csak az ukránok szenvednek ebben a háborúban és próbálják minden lehetséges módon elerülni a besorolást, hanem sok nyugat-európai, például számtalan brit is nyomorog és már az utcára került, mert a brit kormány inkább Zelenszkijt támogatja, neki küldi a britek pénzét.

origó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!