Európa

Ukrajna: kemény fegyvereket kaptunk, nincs kegyelem az ellenségnek

Hirdetés

Az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov azt üzente, hogy nem kegyelmeznek az ellenségnek, és nagyon örülnek az új fegyvereknek.

 

Ukrajna továbbra is rengeteg fegyvert kap a Nyugattól, mely Oroszország szerint szándékosan akadályozza a békekötést, máskülönben már békét kötöttek volna. A Nyugat teljesen más véleményen van, és közben újabb háborús bűncselekményekkel gyanúsítják meg az oroszokat.

Halvány jel sincs arra, hogy rövid időn belül véget ér a háború, miközben Ukrajna már nagy hatótávolságú fegyvereket is kap. Legutóbb M270-es nagy hatótávolságú többszörös rakétaindító rendszerek futottak be, amiknek nagy hasznát vehetik.

Reznyikov szerint a HIMARS-ok jó társaságot jelentenek a harctéren, majd miután megköszönte a fegyvereket a partnereknek, hangsúlyozta, hogy nincs kegyelem az ellenségnek – írta a The Guardian a cikkében.

Az Ukrinform szerint a norvég kormány időközben jóváhagyta, hogy három M270-est adjanak át Ukrajnának a britek segítségével. A norvég rendszereket modernizálni kell, ami miatt először a britek átveszik és korszerűsítik a fegyvereket, majd azt követően továbbadják az ukránoknak.
liner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!