Európa

Itt a bejelentés: Ukrajna nagy bajban van, drámai fordulat jöhet a háborúban

Hirdetés

Lényegében megvalósult az orosz hadsereg egyik fontos célkitűzése, Kijev demilitarizálása Dmitrij Peszkov szerint. Putyin szóvivője szerint Ukrajna egyre kevésbé használja a saját fegyvereit, a nyugati fegyverszállítmányoknak köszönhetően tudja folytatni a háborút. Véleménye szerint ez az európai helyzetet „feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá” teszi, és végső soron a katonai konfliktus kiszélesedésével járhat.

Dmitrij Peszkov az RT Arabicnak nyilatkozva beszélt arról, hogy „Ukrajna erősen militarizált volt, amikor a konfliktus elkezdődött”. Az orosz elnöki szóvivő hozzátette, hogy egyik céljuk Ukrajna demilitarizálása volt, ami szerinte „de facto meg is valósult”. Állítását azzal igyekezett alátámasztani, hogy

Ukrajna „egyre kevésbé használja a saját fegyvereit”, és fokozatosan áttért az Egyesült Államok vezette NATO-blokk által szállított fegyverek használatára.

Ugyanakkor úgy látja, a Kijevnek nyújtott katonai segély a nyugati országokat „a konfliktus részesévé, az európai helyzetet pedig „feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá” teszi. Mindez arra ösztönzi Oroszországot, hogy határozottabb intézkedéseket tegyen a donbászi lakosság és az Oroszországi Föderáció biztonságának garantálása érdekében” – húzta alá Vlagyimir Putyin szóvivője.

Emlékezetes, az orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén adott katonai helyzetértékelést. „Ukrajna nemsokára kifogy saját hadi eszközeiből, semmi nem marad belőlük. Mindent külföldről kapnak, így nem lehet sokáig harcolni” – fogalmazott az eseményen .

Hirdetés

Ugyanakkor Putyin is úgy látja, a Nyugat a fegyverszállításokkal azt kockáztatja, hogy „a NATO még jobban belesodródik a fegyveres konfliktusba.”

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!