Európa

Ukrajna több régiójában is bevezethetik a KÖTELEZŐ evakuálást

Hirdetés

Ukrajnában a továbbiakban nem csak a donyecki régióban lesz bevezethető a kötelező evakuálás.

Az RBC-Ukraine Irina Verescsuk reintegrációs miniszterelnök-helyettes nyilatkozatára hivatkozva közölte, hogy jelenleg csak a Donyeck régióból kötelező  az evakuálás.

Az előrejelzések és elemzések azonban azt mutatják, hogy ez más régiókban is folytatódni fog – mondta.

Kiemelte, hogy a helyzet egyre romlik, és az őszi-téli fűtési időszak beköszöntével még rosszabb lesz, és jelentősen megnehezül a fűtési hálózatokon keresztül történő hőszolgáltatás.

Közlése szerint az ellenség célja a fűtőművek, a kritikus objektumok hatástalanítása lesz. Mindegyiket nem lehet majd megjavítani, és a Zaporizzsjai, a Herszoni és a Harkivi megyék városai és falvai a megélhetéshez szükséges
fűtés, villany nélkül maradhatnak.

Hirdetés

Még a meglévő hálózatok sem bírják majd a terhelést – tette hozzá Verescsuk.

Azt is hozzátette, hogy augusztus 10 napja alatt 3908 embert, köztük 777 gyereket evakuáltak a donyecki régióból.

Továbbá:

  • 5 ezer ember hagyta el a Herszon régiót, főként nők és gyerekek;
  • 5123 ember hagyta el a Zaporizsje régiót;
  • 1681-en hagyták el a harkivi régiót.

Összesen 12 054-en hagyták el az ideiglenesen megszállt területet, köztük 5717 gyermek.

A Kárpátinfó.net koeábban már beszámolt arról, hogy megkezdődött a kötelező evakuálás a Donyeck régióból. Ukrajnában megkezdődött a kötelező evakuáció a Donyeck régióból, az első evakuációs vonat gyerekekkel és idősekkel már meg is érkezett Kropivnickijbe.

Hirdetés

Forrás: Kárpátinfo.net

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!