Itthon

Ukrajnából kap konkurenst a Magyar Posta

Hirdetés

Az ukrán Nova Post megnyitotta első magyarországi fiókját Budapesten és elindította futárszolgálatát. Fő célcsoportjuk az ukrán ügyfelek, köztük a menekültek.

Az egyik legnagyobb ukrán cég, a Nova Post megnyitotta első magyarországi fiókját Budapesten, és elindította saját futárszolgálatát Magyarországon.

A Nova Post a háború ellenére is aktívan terjeszkedik, Magyarország már a tizedik európai ország, ahol piacra lépnek.

Pajda Marianna, a Nova Post Magyarország ügyvezetője kiemelte, hogy a GFK adatai szerint az utóbbi egy évben 40 százalékkal nőtt az e-kereskedelmi forgalom Ukrajnában. Ez a magyar vállalkozók számára is érdekessé teheti az országot, ráadásul helyben a Nova Postnak van a legkiterjedtebb logisztikai hálózata.

Első lépésként Budapesten a Teréz körúti fiók áll majd az ügyfelek rendelkezésére, de a forgalomtól függően később újabb fiókok is nyílnak majd, és akár – Ukrajnához és Lengyelországhoz hasonlóan – szortírozó központot is telepíthetnek Magyarországra.

Hirdetés

Pajda Marianna kiemelte: fő célcsoportjuk az ukrán ügyfelek – nemcsak a háború miatt az utóbbi lassan két évben ide menekültek, hanem a korábban Magyarországra érkezett ukrán állampolgárok is.

Forbes, Vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!