Európa

Ukrán „béketerv”: Adjatok fegyvert vagy atomháborút kezdünk!

Hirdetés

Az ukrán elnök csütörtöki EU-csúcson elhangzott beszédének egyik legmegdöbbentőbb része az volt, amikor kijelentette: ha a szövetségesek nem nyújtanak elegendő katonai támogatást, Ukrajna kész lenne atomfegyvereket előállítani. Ez egy különösen békés hozzáállásra utal, de felmerül a kérdés, hol és hogyan tervezi használni ezeket, ha valóban megtennék?

Korábban már beszámoltunk Zelenszkij „béketervéről”, amelynek egyik pontja szerint a NATO-nak elrettentő katonai rendszert kellene telepítenie Oroszország ellen Ukrajna területén. Ebben a javaslatban van egy titkos záradék is, amelyről csak az USA, az Egyesült Királyság és Olaszország tudott, de most közelebb kerültünk annak megismeréséhez, mi is állhat ebben a záradékban.

Zelenszkij kijelentette, hogy ha nem kapják meg a megfelelő katonai felszerelést a szövetségesektől, akkor Ukrajna heteken belül képes lesz atomfegyvert előállítani. Bár a nukleáris fegyverekkel való fenyegetés leginkább latorállamokra jellemző, most tovább léphetünk ezen az ellentmondáson.

Az ukrán elnök fenyegetése önmagában is abszurd, hiszen az orosz nukleáris doktrína szerint minden atomfenyegetésre atommal válaszolnak. Ha tehát Ukrajna tényleg előállítana egy nukleáris fegyvert, az valószínűleg azt eredményezné, hogy Kijev felé indulnának az orosz rakéták. Érdemes azonban megvizsgálni, milyen típusú fegyverekről lehet szó.

Egy hagyományos nukleáris robbanófej elkészítése rövid idő alatt szinte lehetetlen, hiszen Irán évtizedek óta próbálkozik, és még mindig nem rendelkezik ilyen fegyverrel. Az egyik lehetőség, hogy Ukrajna már korábban birtokolt nukleáris fegyvert, esetleg szovjet maradványként, vagy titkos záradék alapján egy szövetségestől kapott ilyen eszközt.

Hirdetés

A másik opció egy könnyebben előállítható „piszkos bomba”, amelynek robbanóereje nem nagy, de súlyos radioaktív szennyezést okozhat. Ezt esetleg német Taurus rakéták segítségével lehetne célba juttatni, de valószínűbb, hogy diverzáns csoportok vinnék be az orosz területre.

Ha Ukrajna valóban atomfegyverrel fenyegetőzne vagy használna egy ilyen eszközt, az azonnali orosz válaszcsapásokat vonna maga után. Ráadásul, ha Ukrajna saját területén robbantana fel egy ilyen szerkezetet, azzal is elérhetné, hogy Putyint hibáztassák, és a Nyugat még több támogatást nyújtson, esetleg NATO-beavatkozást kérve.

Pesti Srácok

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!