Európa

Ukrán offenzíva: aggódhat Zelenszkij vagy fordulhat a kocka?

Hirdetés

Végeláthatatlan aknamezők, erős orosz állások, hibázgató ukrán parancsnokok. Néhány napig úgy tűnt, nagy pofont kapnak az ukránok, de most mégis megreccsentek az orosz védelmi vonalak.

A régóta várt ukrán ellentámadás esélyeit elemző írásainkban többször is arra a következtetésre jutottunk, hogy nehéz megítélni, milyen eredményeket érhetnek el az ukránok, hiszen rengeteg, részben ismeretlen tényező fogja ezt befolyásolni. Az egyik legnagyobb kockázatként azt lehetett azonosítani, hogy az ukrán katonák ugyan valószínűleg megtanulhatták a nyugati harckocsik és gyalogsági harcjárművek kezelését, ám ezek hatékony bevetéséhez nincs meg a szükséges taktikai, hadműveleti szintű tudás az ukrán haderőben. További lehetséges problémaként lehetett azonosítani a hónapok alatt kiépített orosz védelmi vonalak áttöréséhez kialakítandó masszív tüzérségi fölény hiányát, valamint az esetlegesen előrenyomuló egységek légi fedezetét biztosítani képes légierő gyengeségét is.

Az első napokban nagyon úgy tűnt, hogy ukrán szempontból a legrosszabb forgatókönyvek kezdenek megvalósulni. Hozzá kell tenni persze, hogy a frontról érkező információk a szokásosnál is nehezebben értelmezhetők. Ukrán oldalról szinte teljes a hírzárlat, az oroszok által közölt „hírek” pedig olyanok, amilyenek – a független szakértők, katonai bloggerek, tényellenőrzők hosszas munkájára van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állapítani egy-egy győzelmi jelentésről, hogy a fele-negyede igaz vagy annak pont az ellenkezője, egy-egy felvételről, hogy hol és mikor készült, és tényleg azt ábrázolja-e, amit mondanak (vagy például Leopard tankok helyett mezőgazdasági járművekre lőnek az orosz helikopterek, csak hogy egy példát mondjunk). A helyzetet tovább komplikálta a Nova Kahovka-i gát felrobbantása is, amely részben új helyzetet teremtett a fronton is, másrészt az információs térben is elnyomta a más frontszakaszokról érkező híreket.

Részletek a Privátbankár bejegyzésében!

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!