Tech

Üzenetet küldött a világnak az egyik vakcinagyártó

Hirdetés

Aki először szerződik, először is fog kapni a koronavírus elleni oltóanyagból.

Óvta az európaiakat a vásárlást célzó tárgyalások elhúzódásától a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat vezérigazgatója kedden.

Szerinte a koronavírus elleni védőoltásának vásárlásáról szóló tárgyalások elhúzódása lassíthatja a szállításokat, más, hónapokkal korábban szerződött országok ugyanis elsőbbséget élveznek.

„Tárgyalunk, de nincsen szerződés” – mondta Stéphane Bancel vezérigazgató az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban a Massachusetts állambeli Cambridge-ből, ahol a 48 éves francia, a bioMérieux francia biotechológiai vállalat volt megbízott vezérigazgatója 2011 óta vezeti a Modernát.

A 2010-ben alapított cég hétfőn jelentette be, hogy a Covid-19 elleni oltása közel 95 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a klinikai tesztek során, ami hasonló a New York-i székhelyű Pfizer multinacionális vállalat és német szövetségese, a BioNTech vakcinájának hatékonyságához. A két cég várhatóan a következő hetekben nyújtja be a forgalmazás engedélyezéséhez szükséges kérelmet az amerikai, az európai és más gyógyszerfelügyeleti hatóságoknál.

Hirdetés

Az Európai Bizottság augusztus 24-én jelentette be, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat 80 millió adag oltás vásárlásáról, de azóta nem írtak alá semmilyen kötelező érvényű megállapodást. Ezalatt a Moderna Kanadával, Japánnal, Izraellel, Katarral, Nagy-Britanniával írt alá szerződést, nem számítva az augusztus elején az Egyesült Államoknak ígért 100 millió adagot.

Stéphane Bancel Kanada példáját említette: a Moderna orvosaival való első tárgyalás és a szerződés aláírása között „két hét telt el”.

„Világos, hogy a késés nem korlátozza a végső mennyiséget, de lassítani fogja a szállítást” – mondta. Az Egyesült Államokon kívül Svájban, a Lonza konszern üzemeiben folyik a gyártás, az adagolást pedig a Rovi konzorcium végzi Madridban.”Ha az Európai Gyógyszerügyi Hivatal (EMA) az év vége előtt engedélyezné a szert, de semmilyen szerződést sem írnának addig alá, az első szállításokban nem szerepelne Európa. Svájcból Japánba, Izraelbe, Kanadában, tehát az előre rendelő országokba szállítanak” – jelentette ki.

A biotechnológiai vállalat összesen 2,5 milliárd dollárt kapott amerikai közpénzből a hivatalosan május 15-én indított Warp Speed elnevezésű kampány keretében, amelyet a cég vezérigazgatója „az egyik leghatékonyabb dolognak” nevezett.

Bancel elmondta, hogy májusban kezdtek el tárgyalni több európai országgal, de semmilyen segítséget nem kaptak klinikai tesztek finanszírozásához. Mindent az amerikai kormányzat vállalt magára, szerencsére, különben nem tudták volna a vakcinát ilyen gyorsan kifejleszteni. A cég soha nem termelt egy eurónyi profitot sem, és a klinikai kísérletek 1 milliárd dollárba kerültek – tette hozzá.

Hirdetés

Az első amerikaiakat már újév előtt beolthatják: „Több millió adag már a raktárakban áll az Egyesült Államokban” – erősítette meg Bancel.

Tízmillió adag vakcina várhatóan november végéig a raktárakba kerül,

az év végére pedig 20 millió adag készül el.

Ezt a 20 millió adagot kizárólag az Egyesült Államokban értékesítik. A Moderna hónapok óta készíti elő a logisztikai láncot, hogy készen legyen, mire az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) – várhatóan decemberben – megadja az engedélyt. A cél, hogy mire megkapják a zöld jelzést az FDA-tól, megkezdhessék a berakodást és indulhassanak a teherautók – közölték.

Forrás: infostart

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!