Itthon

VADAI: DK-snak lenni egy életérzés

Hirdetés

Az ATV Start című műsorában beszélt Vadai Ágnes a közelmúlt eseményeiről. Szóba került a pedofilellenes törvény, továbbá Molnár Gyula volt MSZP-s pártelnök átigazolása is.

Vadai elmondta a pedofilellenes törvény kapcsán, hogy szerinte inkább az áldozatokkal kellene foglalkozni ahelyett, hogy az elkövető büntetésére koncentrálnának. A DK-s politikus azonban hozzátette, hogy ettől még keményen kell fellépni a pedofil bűnelkövetőkkel szemben.

A képviselőnő kitért a DK-nak arra a módosító javaslatára is, amely állításuk szerint a papi pedofíliára vonatkozik. Véleménye szerint ugyanis egységesen kell kezelni ezeket az ügyeket, ha ténylegesen meg akarják védeni a gyermekeket ezektől a szexuális bűncselekményektől. Azzal kapcsolatban, hogy a Katolikus Püspöki Konferencia provokációnak nevezte az ellenzéki párt javaslatát az mondta: már küldött nekik levelet, hogy párbeszéd alakulhasson ki.

Vadai Ágnes kitért még Molnár Gyula ügyére is. Mint ismert, az MSZP volt elnöke képviselőként a Demokratikus Koalíció színeiben fog indulni az előválasztáson. Ezzel kapcsolatban arra a kérdésre, hogy volt-e valamiféle csábítás a DK részéről Vadai azt válaszolta:

Én biztosan nem csábítottam el Molnár Gyulát

A képviselőnő hozzátette, hogy a Molnárt övező kérdésekről Tóth Bertalant és Karácsony Gergelyt kellenw megkérdezni. Elmondta viszont azt is, ha a volt MSZP-s pártelnök beül a Demokratikus Koalíció frakciójába, akkor meg fogja tudni, milyen jó érzés DK-snak lenni.

Hirdetés

Mint mondta:

„DK-snak lenni egy életérzés, szerintem biztosan tapasztalta”.

Forrás: mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!