Itthon

Vadai máris meghamisította Kövér László szavait

Hirdetés

Először idézzük a Telex.hu-t:

Kövér László: Polgárháború zajlik Amerikában.
A házelnök szerint hasonló feszültség Magyarországon is lehet, ne legyenek illúzióink.

Ami naggyá tette Amerikát, azt szemétdombra vetnék

„Ha van amerikai nemzet mégis, akkor annak a nemzetnek számos olyan jó tulajdonsága van, ami nem véletlenül tette Amerikát a világ vezető hatalmává” – mondta a házelnök. „Az amerikai baloldal azonban azt a keveset is, ami Amerikát naggyá széppé és erőssé tette, azt szeretné a szemétdombra hányni azzal a kis nyúlfarknyi történelmével együtt, ami hajítani, ami ennek az országnak a sajátja” – mondta. Kövér László szerint külső erők fogják megkísérelni, hogy a magyarországi választásokat „illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék”

Kövér László elmondta: „Látjuk, hogy ez egy háború, nehogy valaki félreértse, itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról, és nem abban az értelemben, ahogy ők azt kétségbe vonták, hanem abban az értelemben, ahogy azt Amerikában lehetett látni, ha ott megtörténhetett mindaz, ami megtörtént és azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünknek, ha azt látjuk, hogy ott lehetséges volt, akkor ne legyenek illúzióink, hogy ez itt is lehetséges lesz. Mindent, a szó szoros értelmében mindent meg még azon túl is, amit el tudunk képzelni el fognak követni annak érdekében, hogy ezt a kormányt megbuktassák”.

A Telex közölte: Kövér szerint, ha elvégzi a munkát a kormány és azok a választók, akik a kormány értékrendje szerint gondolkodnak, „akkor nem lesz okunk arra, hogy búslakodjunk 2022-ben.” – idézi a telex.hu-t a mandiner.hu

Hirdetés

 

Elolvasta mindenki alaposan, figyelmesen?

 

Oké, akkor nézzük mit hazudott erre Vadai Ágnes:

Az Országgyűlés házmestere azt mondta, hogy “itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról.” Láttuk már eddig is. A magyarosított ukrán szavazókkal, a határon túliak levélszavazatával, a nyugaton elő magyarok szavazásának megnehezítésével. Csaltatok! Tudjuk! És azt is tudjuk, hogy 2022-ben is erre készültök. De ott leszünk! Mi az egyesült demokrata többség! És elkapunk majd benneteket! – írta Vadai Ágnes, a DK alelnöke Facebook posztjában.

Hirdetés

 

Forrás: mindenszó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!