Tech

Vagyont érő kincsre bukkantak Pest megyében

Hirdetés

Egy laikusnak első ránézésre értéktelennek tűnhet az a pénzérmékből álló leletegyüttes, amely nemrég került elő Újlengyelnél.

Egy hozzáértő szem viszont azonnal látja: valódi kincseket sikerült kiásni a szántóföldből. Nagy Balázs régész óvatosan csomagolja ki, majd teríti szét az asztalon a Pest megyében talált eddig legnagyobb értékű késő középkori éremkincseket. A piszkos zöld színekbe burkolózó mintegy hétezer ezüstpénzt és négy darab aranyérmét a restauráció után állítják majd ki a Ferenczy Múzeumi Centrumban. Nem akármilyen érmék ezek, többek között van köztük Mátyás király (1458–1490) és II. Ulászló (1490–1516) uralkodása alatt veretett dénár. A régész rögtön kezébe vesz egy érmét, majd azonnal meg is mutatja, hogyan sikerült azonosítani a páratlan kincseket.

– Nagyon jó állapotban lévő érméket találtunk. Ha jobban megnézzük, láthatjuk II. Ulászló címerpajzsát és az évszámot is, amikor forgalomba került. Az érmék korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni. De másképp is szemléltethető az értéke: egy jobbágy háromévnyi fizetése terül el előttünk az asztalon – magyarázza a szakember, aki szenvedélyesen előadásba kezd arról, vajon hogyan kerülhettek a föld alá a történettudomány és a régészet számára is pótolhatatlan kincsek.

– Valószínűleg egy kisnemes birtokában voltak az érmék. Hogy miért rejthette el? Erre két magyarázat is lehetséges: biztos helyet keresett az értékeinek, mert menekülnie kellett, vagy előfordulhat, hogy egyszerűen a silány közbiztonság miatt a föld alá rejtette a kincseket. A 18. századig ugyanis nem voltak bankok Magyarországon, ezért bárhova képesek voltak elrejteni a vagyont az emberek, akár a föld alá is – meséli Nagy Balázs.

A régész épp olyan izgatottan számol be az érmék történetéről, mint amikor megtalálta őket a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseinek segítségével. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy csaknem 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet. A tavaly decemberi régészeti bejáráson fémkeresővel további érmék után kutattak, a most előkerült kincsleletet az eredeti helytől egy kicsit távolabb találták meg egy kerámiaedényben.

Hirdetés

– Az önkéntesek új lelőhelyek után kutatnak, településhelyek nyomait keresik Pest megyében egy fémdetektorral. Ha elég adat áll már a rendelkezésünkre, engedélyt kérünk, majd elkezdjük az ásatást a védett területen – folytatja Nagy Balázs.

A régész annak idején azért kezdett el foglalkozni a numizmatikával (a pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány), mert a hátrahagyott pénzérméknek köszönhetően meg lehet állapítani, hogy egy adott település mikor élte fénykorát, sőt azt is, mikor pusztult el pontosan. Újlengyelben még nem fejeződtek be a feltárások, ahogyan a szakember mondja: soha nem lehet tudni, mikor bukkanunk rá elődeink örökségére. Mindenesetre senki se eredjen azonnal a kert végébe felbecsülhetetlen értékű pénzérméket keresni, azok ugyanis az állam tulajdonában állnak.

– Ha egy véletlen folytán valaki mégis találna régészeti leletet, azt a helyi múzeumnak vagy az önkormányzat jegyzőjének jelentse – tanácsolja a régész.

A pénz egy kerámiaedényben lapult, tulajdonosuk a földbe rejtette őket, hogy biztonságba helyezze vagyonát /Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum A pénz egy kerámiaedényben lapult, tulajdonosuk a földbe rejtette őket, hogy biztonságba helyezze vagyonát /Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!