Világ

Van félnivaló! Észak-Korea brutális katonai díszszemlét tartott

Hirdetés

Az észak-koreai KCNA hírügynökség beszámolója szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető is jelen volt azon a phenjani katonai díszszemlén, amellyel az ország fegyveres erejének 75 évvel ezelőtti megalapítására emlékeztek szerda este.

A hivatalos média csütörtöki közlése szerint a felvonuláson hosszú hatótávolságú – interkontinentális – rakétákat is bemutattak, továbbá taktikai atomfegyvereket is.

Műholdképek elemzése alapján nemzetközi szakértők úgy nyilatkoztak, hogy díszszemlére állították egyebek mellett a legújabb fejlesztésű Hvaszong-17 interkontinentális ballisztikus rakétákat. Elemzők szerint olyan korszerű rakétákat is felvonultattak, amelyek szilárd hajtóanyaggal működnek.

A dél-koreai hadsereg vezérkarának szóvivője csütörtökön közölte, hogy szakértőik amerikai katonai illetékesekkel közösen elemzik a birtokukba jutott felvételeket.

Hirdetés

A KCNA fényképeket is közölt Kim Dzsongunról, ezek tanúsága szerint az észak-koreai vezető feleségével és lányával volt jelen a parádén.

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!