EurópaVilág

Váratlan dolog történt Putyin és Hszi Csin-ping találkozóján

Hirdetés

Váratlan volt, hogy ennyire elhúzódtak az orosz és a kínai elnök találkozói – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két elnöknek két találkozója is volt a héten, amikor a kínai elnök Moszkvába látogatott: hétfőn több mint 4, kedden pedig több mint 6 órán át egyeztettek egymással.

Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy ezt egyáltalán nem így tervezték, de mindez csak azt is szemléleti, hogy mennyire jó a viszony, mennyire nagy a bizalom a két vezető közt, és hogy mennyire fontos dolgokról beszéltek.

Mint ismeretes stratégiai együttműködési megállapodást írt alá  Moszkvában Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin az aláírási ceremóniát követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „a történelemben soha még ilyen jó nem volt Kína és Oroszország kapcsolata”, a két állam sorsa „összefonódott”, és a két vezetés „állandó kapcsolatban áll” egymással.

Putyin arról biztosította Hszit, hogy Moszkva minden segítséget biztosít a kínai vállalatoknak ahhoz, hogy betöltsék az invázió után Oroszországból kivonuló nyugati cégek hagyta űrt.

Hirdetés

Hszi Csin-ping pedig arról beszélt, „őszinte, nyitott és barátságos” volt a tárgyalásuk az orosz elnökkel: „A kínai-orosz kapcsolatok bőven túlszárnyalják a bilaterális kommunikáció kereteit” – idézi Hszi szavait a BBC.

Hszi Csin-ping az egyezmény aláírása után arról beszélt a két elnök sajtótájékoztatóján, hogy három területen fókuszálnak majd az orosz-kínai kapcsolatok erősítésére: az energiakereskedelemben, a nyersanyag-kereskedelemben és az elektronikai eszközök kereskedelmében.

Kína február végén tett közzé egy 12 pontos javaslatot egy békeegyezményre Ukrajna és Oroszország között: ebben szó van többek között az Oroszország elleni szankciók megszüntetéséről, humanitárius folyosók létrehozásáról és az „országok területi integritásának és szuverenitásának” védelméről. Arról viszont nem, hogy Oroszországnak ki kellene vonulnia az általa megszállt ukrán területekről.

Putyin a találkozó után csak általánosságban méltatta a tervet, melynek több pontja is „egybeesik Oroszország véleményével”, és elképzeléseinek egy része a Nyugat és Kijev által is elfogadható lehet. Azonban az orosz elnök szerint „a Nyugat nincs még felkészülve a Kína által vázolt ukrajnai béketervre” – szerinte ugyanis a nyugati szövetségesek „a végsőkig akarnak harcolni” Ukrajnában.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!