Itthon

Váratlan fordulat Bangóné ügyében! Akár még repülhet is!

Hirdetés

Összeül az MSZP: Bangóné ügye is napirenden van.

Ezt Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője árulta el az ATV Start műsorában. Úgy gondolja, Kövér László köteles kijelentése sokkal durvább volt anno, ráadásul bocsánatot sem kértek miatta.

Ez egy mosakodás, a propagandagépezetnek szüksége van egy új elemre, amivel Tarlós és a Fidesz szennyesét próbálják kimosdatni- mondta Horváth Csaba az ATV Start műsorában Bangóné Borbély Ildikó múlt heti, botrányt okozó kijelentésével kapcsolatban. Az MSZP fővárosi képviselője a Fidesz által e témában közzétett kampányfilmét úgy jellemezte: „ez a Fidesz boszorkánykonyhája”. Hozzátette: nem érti, miért született a videó, mivel Bangóné bocsánatot kért a kijelentéséért.

Horváth szerint sokkal durvább volt annak idején Kövér Lászlónak az a mondata, amelyben kötelet ajánlott azoknak, akik nem értenek vele egyet, és amelyért azóta sem kért bocsánatot.
A kérdésre, hogy felvállalják-e, és lemondatják-e Bangónét, amit, ha nem tesznek meg, az több százalék visszaesést jelenthet az MSZP támogatottságában, Horváth Csaba egy hivatkozással reagált. Említette Nagy Blanka esetét, aki a Fideszre néhány negatív kijelentést tett, majd azonnal támadások kereszttüzébe került. Ugyanez a propagandagépezet most egy másik nővel szemben lép fel, folytatta, csak azért, hogy megmutassa “fantasztikus férfierejét gyenge nőkkel szemben”, vélekedett a szocialista politikus. Ha lemondatná az MSZP Bangónét, a Fidesz akkor sem adná fel, jegyezte meg a fővárosi képviselő. Nyilván a pártja ad egy politikai választ Bangóné ügyére, de szerinte a Fidesz akkor is elő fog állni valami másféle politikai termékkel, közölte Horváth, aki elárulta, hogy a mai napon összeül az MSZP, hogy politikai ügyekről döntéseket hozzanak és nyilvánvaló, hogy Bangóné Borbély Ildikó ügyével is foglalkoznak majd, de szerinte most fontosabb lenne az EP-kampánnyal foglalkozni.

Horváth Csaba a patkányirtásról is beszélt, elmondta, hogy a Fidesz 47 év eredményes munka után nem a Bábolna Bio pályázatát fogadta el, hanem egy olyan céget bízott meg a feladattal, amelyik soha nem végzett városi körülmények között patkányirtást, de 6 millió forinttal megelőzte a másik ajánlatot, így 252 millió forintos ajánlatukat elfogadták. Az MSZP képviselője szerint ez a bizonyos cég nem végzett eredményes munkát, viszont pár hónap múlva felajánlotta, ha 650 millió forintot kapnak, akkor a munkájuk eredményes lesz. A Bábolna Bio hajlandó lett volna azt a 6 millió forintot elengedni, amivel a másik cég megelőzte őket, hogy továbbra is ők végezhessék a feladatot, jelentette ki Horváth, de szerinte ehelyett a városvezetés inkább a 650 milliós ajánlatot fogadta el.

Hirdetés

Mindezzel kapcsolatban ma egyébként Tarlós István is kiadott egy közleményt, ebben a főpolgármester közölte, hogy a rágcsáló irtást végző céget pályáztatás alapján nem a Fővárosi Közgyűlés, hanem az illetékes bizottság választotta ki. Az a bizottság, amelyiknek tagja Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, aki nem szavazott a bizottsági döntés ellen. Az egész anyagot a Közgyűlés nem is látta, a bizottság nem jelezte, hogy testület elé vinné a saját határozatát- közölte Tarlós, aki azt is hozzátette, hogy a hivatalos panaszok száma a rágcsálók észlelésében csúcsértékét 2018 augusztusában érte el, ma annak az egyharmada.

Forrás

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!