Európa

Váratlan fordulat: most dőlhet el az orosz-ukrán háború

Hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég az Associated Pressnek adott interjút, amelyben váratlanul gyakorlatilag arról beszélt, hogy amennyiben Ukrajna elveszíti az ellenőrzést Bahmut felett, akkor azzal lényegében elbukják a háborút. Az ukrán elnök szerint ugyanis ebben az esetben az ukrán közvélemény békét, fegyverszünetet akar majd – nyilvánvalóan nem túl jó feltételekkel. Zelenszkij szavai azért is meghökkentőek, mert a nyugati katonai szakértők körében egyöntetűen az volt idáig a vélemény, hogy Bahmut csupán szimbolikus jelentőséggel bír. Ők már rég fel is adták volna, ahogy az ukrán katonai vezetők is. Zelenszkij azonban foggal-körömmel ragaszkodott annak a városnak a védelméhez, amelyet már rég kiürítettek – vagyis szó sincs a civil lakosság védelméről, nyilvánvalóan értelmetlenül küldött a halálba több tízezer ukrán katonát, ráadásul donyecki orosz források szerint már a tavaszi remélt ellentámadásra tartalékolt fegyvereket is Bahmutnál vetik be.

Hónapok óta heves harcok zajlanak Bahmut környékén és mostanra a városon belül is. Zelenszkij nemrég még arról beszélt, hogy tartani fogják a várost, amíg lehetséges, azonban nem az utolsó emberig, vagyis amennyiben nem látják értelmét a védelemnek a túl nagy veszteségek miatt, kivonulnak. A nyugati országok szintén egy esetleges kivonulást készítettek elő, mondván, hogy Bahmutnak semmi jelentősége nincs, ha az oroszok elfoglalják, az nem nevezhető sikernek.

Ezután azonban váratlan fordulat történt. Miközben néhány hete még az ukrán kivonulásról írtak a nyugati lapok, illetve az ukrán kormány is a kommunikációjában ezt készítette elő, nemrég már arról lehetett értesülni, hogy erősítést próbálnak meg küldeni a városba.

Bahmutban az ukrán csapatok három irányból már körbe vannak kerítve, így nagyon kevés hely maradt az utánpótlás eljuttatására. Ami ukrán részről még aggasztóbb, hogy amennyiben teljesen körbeveszik a várost az orosz csapatok, úgy esélytelen lesz a menekülés. Mivel azonban Bahmut szimbolikus jelentőségűvé vált a felek számára,ÍGY ZELENSZKIJ MEGKOCKÁZTATJA AZT IS, HOGY A KATONÁI TÍZEZRÉVEL ESNEK EL A VÁROS VÉDELMÉBEN, ELZÁRVA AZ ÉLELEMTŐL, VÍZTŐL ÉS UTÁNPÓTLÁSTÓL.

Az ukrán elnök azzal számol, hogy ha elveszítik a várost, akkor az ukrán emberek körében jelentősen megnő a nyomás a békekötésre Ráadásul a nyugati országokban is még inkább előtérbe kerülhet a békepártiság, hiszen már most is egyre többen ébrednek rá arra, hogy a háború nem a fegyverszállítmányokkal és a szankciókkal, hanem a béketárgyalásokkal ér véget. Már csak azért is, mert az ukránok már a készülő ellentámadásra szánt nyugati haditechnika-tartalékokat kénytelenek bevetni Bahmut védelmében – legalábbis ezt mondta Igor Kimakovszkij, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió vezetőjének tanácsadója szerdán a Rosszija 24 hírtelevíziónak.

Hirdetés

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója – gyakorlatilag ők ostromolják Bahmutot – erre reagálva azt mondta, hogy az  Artemivszkért és Bahmutért vívott csatában az ukrán hadsereg „gyakorlatilag megsemmisült”, bár hozzátette, hogy „sajnos ez a csata eléggé megtépázta” a Wagnert is.

Prigozsin azonban diadalittas, szerinte ha a zsoldoscsoport megnyeri a csatát az ukrán fegyveres erők ellen, az a történelem legnagyobb eredménye lesz,mert csak egy orosz hadsereg marad a sakktáblán, és az összes többi bábu eltűnik róla.

Zelenszkij a közelgő amerikai választásoktól is tart, ez az AP-nek adott interjújából is kiderült. Tisztában van azzal, hogy amennyiben Biden veszít, abbamarad a korlátlan, fejetlen támogatás.

Az ukránok pedig pusztán csak azért képesek továbbra is harcolni, mert a nyugati hatalmak, élen az Egyesült Államok jelenlegi demokrata kormányával el akarják nyújtani a háborút. Donald Trump már bejelentette, hogy amint újraválasztják, megállítja az Egyesült Államok sodródását a végtelen háború felé.

Bahmut felé tavaly augusztusban kezdtek el nyomulni az orosz katonák, illetve a Wagner Csoport zsoldosai, ezt követően pedig tüzérségi támadás alá vették a várost. Ekkor érték el az első jelentősebb sikereket, a csapataik keleten áttörték a város körül felállított ukrán védelmet. Októberre északkeleten és délen is behatoltak az orosz csapatok Bahmut külvárosába, azonban az ukránoknak ekkor még sikerült visszaverniük a támadást.

Hirdetés

Ezt követően novemberben az oroszok inkább a rakétázásra és a tüzérségi csapásokra támaszkodtak, a Bahmut körüli frontvonal pedig gyakorlatilag teljesen befagyott. November végére a déli fronton történt elmozdulás, az oroszok elfoglalták Ozarianyovka faluját mindössze 15 kilométerre a várostól.

JANUÁRBAN ÚJABB BAHMUTHOZ KÖZELI TELEÜPÜLÉS, SZOLEDÁR KERÜLT OROSZ KÉZRE, MIUTÁN A KISVÁROSBAN HETEKIG HEVES HARCOK FOLYTAK.Akkor az orosz védelmi minisztérium arról beszélt, hogy a hadisikerben jelentős szerepet játszott a folyamatos rakétázás és a tüzérség munkája. Ezzel az oroszok egy olyan település felett szerezték meg az irányítást, ahonnan kiindulva teljesen elzárhatják az ukrán utánpótlásvonalakat, majd végül teljesen körbezárhatják a várost.

Bahmut elfoglalása azért is kulcsfontosságú az oroszok számára, mert onnan kiindulva Kramatorszk és Szlovijanszk irányába is folytatni lehet a hadműveleteket. Mindkét város jelentős ahhoz, hogy Moszkva a teljes Donbaszt irányítása alá tudja vonni. Bahmut azért is érdekes, mert a Wagner Csoport októberre akkorára duzzadt, hogy számukra jelölték ki a frontvonal Horlivka és Szoledár közé eső részét, vagyis egy jelentős területet.

A Wagner nagyon szervezetten dolgozik, és a Meduza azt emeli ki, hogy az orosz hadsereggel szemben sokkal rugalmasabbak. Novemberben például délről támadták Bahmutot, majd váratlanul átcsoportosították erőiket, így megszerezve több fontos külvárosi területet. Ezt követően pedig ismét délről indítottak offenzív és elfoglalták Szoledárt.A LAP KIEMELI, HOGY EZEK A VÁRATLAN IRÁNYVÁLTÁSOK JELENTŐS GONDOT OKOZTAK AZ UKRÁNOKNAK, HISZEN KORÁBBAN AZ OROSZOK AKÁR HÓNAPOKIG IS UGYANAZON AZ ÚTVONALON MÉRTEK CSAPÁSOKAT.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a bahmuti csata a végéhez közeleg, gyakorlatilag bármikor eleshet a város. Az ukránok is egyre borúsabban beszélnek a helyzetről. Március 6-án az amerikaiak már arról beszéltek, hogy amennyiben Ukrajna átenged bizonyos területeket az oroszoknak, azt még nem tekintik stratégiai vereségnek és azt is említették, hogy ez csak egy szimbolikus jelentőségű csata. A valóság viszont ezzel szemben az, hogy a bahmuti vereség dominóeffektusba torkolhat – éppen azért, mert Zelenszkij indokolatlanul nagy jelentőséget adott neki.

Hirdetés
Hirdetés

Szergej Szogju orosz védelmi miniszter március 7-én már kijelentette, hogy Bahmut elfoglalása megnyitja az útvonalat egy nagyobb offenzíva indítása előtt. Az orosz veszteségekről ugyanúgy nincs pontos információ, mint az ukránokról, de az biztosra vehető, hogy Bahmutnál több ukrán hal meg, mint orosz. Ráadásul a védőknek a tartalékaik is kisebbek, miközben a támadók kevésbé szenvedik meg hosszas ütközeteket és újraszerveződhettek.A NYUGATI HÍRSZERZÉS SZERINT LEGALÁBB 50 EZER ZSOLDOS HARCOLT OROSZ OLDALON BAHMUTBAN.

Emiatt az ukránoknak máshonnan kellett harci eszközöket és embereket elvonni, aminek már most látszanak a következményei. Az oroszok Avdiivkában, Donyeck kellős közepén értek el áttörést, egyes lapok szerint gyakorlatilag „letörölték a várost a föld színéről”. Bahmuthoz hasonlóan ezt a várost is nagyrészt körbezárták az oroszok, ami miatt lehetetlenné vált a tüzérség és a légvédelem hatékony használata.

Ugyan egyelőre döntő áttörés még nem történt, de ebben a városban is rendkívül nehéz helyzetben van az ukrán hadsereg. A Meduza kiemelte, hogy az oroszok megváltoztatták a műveleti módszereiket, egymástól különálló, kisebb méretű támadásokat indítanak, amelyekkel megpróbálnak lokális krízist teremteni, ezzel arra késztetve az ukránokat, hogy átmozgassák a tartalékosaikat. Amint ez megtörténik, egy másik területen is támadásba lendülnek. Ez történt gyakorlatilag Bahmut és Avdiivka esetében is, az ukránok nem képesek egyszerre megfelelő számú utánpótlást küldeni mindkét helyre, vagyis előbb-utóbb az egyik város védelmét fel kell adniuk.

Bahmut elesése azt jelentené, hogy az orosz csapatok átcsoportosíthatják erőiket és elfoglalhatják a Avdiivkát is, amely számos irányba megnyitná a lehetőségeket Donyeck területén. Úgy tűnik, hogy Moszkva legfőbb célja ezen két város megszerzése, amelyeket aztán kiindulópontként használhatnának minden nagyobb offenzívához. Zelenszkij, amennyiben vereséget szenved ezeken a helyszíneken, nemcsak a nyugati partnerek támogatását veszítheti el, hanem az ukránokét is, akik belekényszeríthetik abba, hogy tárgyalóasztalhoz üljön és megállapodjon Vlagyimir Putyinnal.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!