Világ

Váratlan kijelentést tett Donald Trump

Hirdetés

Tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este azon a videokonferencián, amelyen az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.

A telekonferencia után újságírók is kérdezhettek az elnöktől, aki egyikük kérdésére válaszolva szögezte le, hogy ha az elektorok Biden mellett döntenek, akkor természetesen elhagyja a Fehér Házat.

„Ön is tudja, hogy így fogok tenni” – mondta az újságírónak.

Mivel több tagállamban egy sor kereset nyomán per zajlik, „még sok minden fog történni január 20-áig”, azaz az elnöki beiktatás napjáig – fogalmazott az elnök. Arra a kérdésre, hogy 2024-ben indul-e az elnökválasztáson, Trump azt válaszolta, egyelőre nem kíván erről beszélni.

Az elnök elmondta: szombaton Georgiába indul kampányolni, ahol január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak, mert a két republikánus és a két demokrata párti jelölt között túl kicsi volt a különbség a november 3-i választásokon. „Az emberek nagyon csalódottak voltak, hogy meglopták őket” Georgiában azáltal, hogy a voksok újraszámlálása előtt kihirdették a végeredményt Joe Biden javára.

Hirdetés

Pennsylvaniában egy szövetségi bíró a héten leállíttatta a választási végeredmény hitelesítését, mert helyt adott a Trump-kampány ügyvédjei perkeresetének, amelyet Pennsylvania állam, a demokrata párti kormányzó, Tom Wolf, valamint a helyi törvényhozás ellen nyújtottak be. A jogászok érvelése szerint megsértették a helyi alkotmányt azzal, hogy engedélyezték a levélszavazást. A szövetségi bíró egy nappal a végeredmény hitelesítése és a kihirdetése után állíttatta le a hitelesítési folyamatot.

Georgiában egy jobboldali szervezet nevében nyújtott be perkeresetet Sidney Powell ügyvéd, aki választási csalásokra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését kérte – írta az MTI.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!