Kultúra

Váratlan lépésre szánta el magát az IKEA

Hirdetés

Az IKEA mától árulja termékeit az Alibaba tulajdonában lévő e-kereskedelmi óriásnál, a Tmallnál.

Ez az első alkalom, hogy a világ legnagyobb bútorgyártója egy harmadik fél segítségével értékesíti a termékeit a cég 77 éves története során.

A svéd bútorgyártó cég abban reménykedik, hogy a lépéssel jobban elérik a kínai vásárlókat, akik előszeretettel használják az e-kereskedelmi oldalakat. A partnerség megszületésében közrejátszott a koronavírus is, aminek következtében az IKEA az összes boltját bezárta Kínában még január végén.

Az IKEA szerint ez nem jelenti azt, hogy teljesen átállnak az e-kereskedelemre az országban, inkább kiegészítő funkcióként használják majd a bútorok eladásánál.A Tmall és a svéd gyártó együttműködése a tervek szerint hat hónapig tart, majd ezt követően összegzik az eredményeket és ha sikeres ítélik, akkor folytatják a partnerséget.

Az IKEA az elmúlt években kezdett el alkalmazkodni a gyorsan változó vásárlói szokásokhoz, így komoly fejlesztést hajtottak végre az e-kereskedelmi részlegnél és az online értékesítés területén is.

Hirdetés

A vállalat továbbra is kulcsfontosságúnak tartja a kínai piacot a növekedéshez, ezért óriási kínálattal jelentkeztek a Tmall felületén.A cég 9500 termékéből első körben 3800 lesz elérhető, emellett pedig javítást, összeszerelést és házhozszállítást is vállalnak.

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!