Itthon

Védettségi igazolvány: komoly szigorítás közeleg

Hirdetés

A hamarosan dönt a kormány arról az előterjesztésről, miszerint a védettségi igazolvány érvényességét veszti, ha valaki a 2. oltást nem adatja be magának – jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.

Akormány szerint augusztusig bizonyosan kell majd védettségi igazolvány bizonyos szolgáltatások igénybevételéhez – jelenleg például szállodába, színházba, moziba fesztiválokra, sporteseményekre, fürdőbe, az éttermek belső tereibe csak ilyen igazolvánnyal rendelkezők mehetnek.

A kabinet előtt van egy előterjesztés, amely szerint érvényét veszítené a védettségi igazolás azoknál, akik nem adatják be maguknak a második oltást. Magyarországon az egyalkalmas Janssenen kívül csak két oltásból álló koronavírus elleni vakcinákat használnak. Márpedig a második dózis beadatása is nagyon fontos: nemcsak az antitestek szintjét emeli meg, hanem sok esetben sejtes immunitást is kialakít, sőt a mutációk ellen is jobban véd.

Ráadásul járványügyi szempontból veszélyes lehet, hogy a beoltottak védettségi igazolványát jellemzően már az első oltás után egy héttel kipostázzák, a címzett pedig ennek birtokában már akkor is mehet szinte bárhová, hogy a teljes védettsége ekkor még nem is alakult ki. Az AstraZeneca vakcinájának első adagja után például a 22. napon termelődik megfelelő számú antitest, a Sinopharmnál pedig a legújabb hírek arról szólnak, hogy csak a második oltás után 2-4 héttel számít valaki védettnek – fogalmazott a portál.

A hvg.hu több olyan esetről is tud, amikor valaki csak a többletjogok miatt ment el oltásra, és miután megkapta az első adagot és utána a védettségi igazolványt, a második időpontra már nem akar elmenni. Akadnak persze olyanok is, akik a mellékhatásoktól félnek, vagy önhibájukon kívül nem jutnak el a második időpontra.

Hirdetés

Az operatív törzs eddig egyszer sem közölt arról adatot, hogy a beoltottak közül hányan nem mentek el a második oltásra.

Gulyás mai bejelentése szerint az elképezelések szerint az igazolvány egyszerűen érvényességét veszti, ha valaki nem adatja be magának a második oltást.

Bár a miniszter a részletekről nem beszélt, a hvg.hu szerint nem egy bonyolult műveletről van szó . A plasztikkártyán lévő QR-kód leolvasása után megnyílik az eeszt.gov.hu-n elérhető visszaigazolás, ahol az első oltás dátumán kívül a kártya érvényességét is külön jelzik. A megoldás az lehet, hogy amennyiben valaki kihagyja a második oltását, az informatikai rendszerben ezt jelzik, és emiatt érvénytelenné válik a kártya. Ehhez viszont elő kell írni, hogy így kell ellenőrizni a kártyákat, nem elég a pusztán felmutatásra elfogadni.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!