Gazdaság

Véget ér egy korszak Amerikában, Magyarország a nyertesek között

Hirdetés

Újabb amerikai nagybank szakértői álltak elő azzal a tanáccsal, hogy jövőre már inkább készpénzt kéne tartaniuk az amerikai befektetőknek részvény, vagy más befektetési eszköz helyett.

A Bank of America Merrill Lynch szakértői szerint a feltörekvő piacok – amely kategóriába Magyarország is tartozik – egy komolyabb felpattanás előtt állnak.

A JP Morgan stratégái után rövid időn belül egy második amerikai nagybank elemzői is arra a következtetésre jutottak, hogy a befektetőknek jövőre jobban megérheti készpénzt, vagy azzal egyenértékű, rövid lejáratú kincstárjegyeket tartaniuk, mint részvényt, vagy más befektetési eszközt. A Bank of America Merrill Lynch elemzőinek éves előrejelzése szerint ugyanis a Fed kamatemeléseinek következtében a rövidebb lejáratú amerikai hozamok jövő év végére már elérik majd a 3,5 százalékot, és ezzel alaposan megcsappan a részvénypiac vonzereje, legalábbis értékeltségi szempontból.

Már most magasabbak a rövidebb lejáratú hozamok, mint az az osztalékhozam, amit az S&P 500-as szereplő cégek részvényeinek 60 százaléka biztosítani tud, sőt felette van azok 1,9 százalékos átlagának is. Összességében ebben a környezetben szerintük az a helyes stratégia, ha valaki a hitelérzékeny szektorok és cégek irányából a jó készpénztermelő képességgel rendelkező szektorok felé helyezi át portfóliója súlypontját.

A szakértők szerint az idei év pocsék teljesítménye után a feltörekvő piaci eszközökben könnyen elképzelhető egy masszívabb megpattanás is. Ennek két oka van, egyrészt a befektetői pozicionáltság, másrészt a dollár várható gyengülése. Úgy vélik, hogy a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak miatt, aki eddig el akart adni a feltörekvő piacokon – ebbe a csoportba tartoznak a magyar eszközök is – az már eladott, így ezek az eszközök alulsúlyozottá váltak.

Hirdetés

Másrészt arra számítanak, hogy a dollár gyengülni fog jövőre a többi devizával szemben. A 2019 végére várható célárfolyamuk az euró/dollár keresztárfolyam tekintetében 1,25 a jelenlegi 1,14-hez képest. A gyengülő dollár viszont csökkentheti azt a nyomást, amely a dollárban komolyabban eladósodott feltörekvő piaci államokra, illetve cégekre nehezedik.

Az amerikai részvénypiaccal kapcsolatban elég mérsékelten optimisták a Bank of America Merrill Lynch szakértői. Egyrészt úgy látják, még nem érkezett el a vásárlás ideje – ez nem csak Amerikára igaz, de a többi tőzsdére is – a kedvező vételi lehetőség szerintük valamikor az első negyedév vége felé érkezhet el. Másrészt úgy vélik, hogy az S&P 500-as index ezután akár új csúcsra, 3000 pont fölé is emelkedhet, s innen korrigálhat 2019 végére 2900 pont környékére, ami azért egy 7 százalék körüli emelkedést feltételez a jelenlegi szintekhez képest. Igazán sokat az kereshet ezen a piacon, aki türelmesen kivárja az első félévben adódó vételi lehetőségeket.

A tőzsdék az első fél évben várható gyatrább teljesítménye miatt a bank elemzői a szokásosnál defenzívebb megközelítést ajánlanak a befektetőnek az év végén, 50 százalékos részvény, 25 százalékos kötvény és 25 százalékos készpénz súlyozással.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!