Itthon

Végre: Elfogták a körözött bűnözőt

Hirdetés
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság kifosztás bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. Attila Tamás 23 éves salgótarjáni lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2018. február 2-án a délelőtti órákban egy általa ismert idős nőt családi házában felkeresett, majd az ajtót nyitó 93 éves nénit arról faggatta, hogy tart-e otthon készpénzt. Ezt követően a sértettet félrelökte, majd a lakásban talált 10.000 forintot, valamint televíziót magához vette és azokkal a helyszínről távozott. A nyomozás adatai alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017 szeptemberében egy salgótarjáni ismerőse távollétében, a lakásának ajtaját berúgta, majd a szekrényből eltulajdonította a férfi 40.000 forintját és bankkártyáját.

A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható és elfogató parancs alapján keresett N. Attila Tamást, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A hatóság tagjai előterjesztést tesznek az illetékes ügyészségen a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás/kép: police.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!