EurópaItthon

Vera Jourová: nem tudjuk, mit lehetne tenni a magyar választásokkal

Hirdetés

A bűnöző múlttal rendelkező Jourová nem tudja, mit kezdjen a magyar választásokkal. Ergo fogalma sincs, hogyan avatkozzanak abba bele.

Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa újabb sivalkodásba kezdett. Kicsit sem elfogult politikailag, ááá dehogy! Aki így nyilatkozik, az politikailag súlyosan elfogult, magyarán a munkáját rosszul végzi, sőt, jogsértő módon!

Hogy mi a munkája egy átláthatósági biztosnak, egy értékekért felelős biztosnak, nem tudni. Minek az átláthatósága? Minek az értékei? Európa? Merthogy azt nem képviseli ez a nő, az biztos. Hogy tudna ez a lény bármiért is felelni? Néhány éve még előzetes letartóztatásban volt!

Věra Jourovát néhány évvel ezelőtt korrupció gyanújával letartóztatták a prágai repülőtéren. Az Európai Bizottság alelnöke megszenvedte az előzetes letartóztatást: elvesztette a családját és a munkáját. Jourová végül háromszázezer euróra perelte a cseh államot.

 

Hirdetés

Az Európai Bizottság alelnöke korábban még annak volt a híve, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Főleg akkor, amikor 2006-ban Prágában letartóztatták, mert a vád szerint a cseh kormány regionális fejlesztésért felelős helyettes államtitkáraként kétmillió cseh korona (mintegy hetvenezer euró) kenőpénzt fogadott el a Budišov kastélyának felújítására szánt uniós támogatásból. Mivel az ügyészség egy titkos hangfelvételen kívül nem talált elegendő bizonyítékot Věra Jourová ellen, a jogászból lett politikus beperelte a cseh államot. Eredetileg nyolc és fél millió cseh koronára (kb. háromszázezer euró) tartott igényt a fogva tartása idején kiesett bevételeire hivatkozva, amiből végül három és fél millió koronát (százhúszezer euró) meg is kapott.

Jourová 33 napot töltött előzetes letartóztatásban, majd a cseh ügyészség 2008 nyarán felmentette arra hivatkozva, hogy nem találtak elegendő bizonyítékot ellene. Jourová megszenvedte az előzetes letartóztatást. Bár nem nyert bizonyítást bűnössége, férje elhagyta. Jól tudja tehát, milyen könnyen tönkre mehet egy ember élete a vádaskodások miatt. (magyarnemzet.hu)

 

Szóval egy hivatalosan is bűnöző múlttal rendelkező akárki oktatja ki Magyarországot.

 

Hirdetés

Szép.

 

 

mindenszo.hu

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!