Európa

Verhofstadt hatalmasat bukott Belgiumban a helyi választáson

Hirdetés

Belgiumban vasárnap nemcsak európai parlamenti, hanem regionális (Brüsszelben, Flandriában, Vallóniában és a német közösségben), illetve belga szövetségi parlamenti választásokat is tartottak.

A bukott belga kormányfő, jelenlegi ALDE EP-frakcióvezető, Guy Verhofstadt által alapított, erősen bevándorláspárti Nyitott Flamand Liberálisok és Demokraták (Open VLD) nevű párt egyértelmű vereséget szenvedett el. A párt az EP- és a flandriai választáson is csak a negyedik lett, országos szinten pedig kénytelen volt beérni a hatodik hellyel. Az EP-, a flamand és a belga parlamenti választásokon az első és a második helyet is a bevándorlásellenes, jobboldali pártok szerezték meg.

A voksolások eredményeképpen kijelenthetjük, hogy a különböző uniós vezetői tisztségekre – a legutóbbi információk alapján az Európai Parlament elnöki székére – pályázó Guy Verhofstadt és pártja, a Nyitott Flamand Liberálisok és Demokraták (Open Vlaamse Liberalen en Democraten – Open VLD) óriási vereséget szenvedtek el.

Az Open VLD az EP-választáson a negyedik lett, 9,58 százalékos eredménnyel, ami az eddig három helyett csupán két európai parlamenti képviselői helyre elegendő.

Ennek tükrében eléggé nevetséges, hogy Verhofstadt az EP elnöke akar lenni. 

Hirdetés

A belga európai parlamenti választást a Bart de Weverantwerpeni polgármester által vezetett Új Flamand Szövetség (N-VA) nyerte meg 13,47 százalékkal, ami három képviselői helyet jelent.

Bart de Wever korábban arról beszélt, hogy  a baloldali megmondóemberek a kereszténységet tönkre akarják tenni, miközben az iszlámot elfogadják. Bart de Wever ezt nevezi – Houllebecq regényére utalva – behódolásnak. 

A második helyet a szintén jobboldali és bevándorlásellenes Flamand Érdek (VB) szerezte meg, 11,45 százalékkal, ez szintén 3 mandátumra elegendő.

A belga szövetségi parlamenti választásokon Verhofstadt pártja még nagyobb vereséget szenvedett, csupán hatodik lett, 8,54 százalékkal. Az Open VLD-nek a brüsszeli Belga Szövetségi Parlament alsóházában csak 12 képviselőjük lesz, az eddigi 14 helyett.
Az országos választásokon is az Új Flamand Szövetség (N-VA) győzött, 16,03 százalékkal. A második a Flamand Érdek (VB) lett 11,95 százalékkal.

Flandriában 24,8 százalékkal az N-VA nyert, a második 18,5 százalékkal a VB, aztán a kereszténydemokraták (CD&V) következnek 15,4 százalékos eredménnyel, majd Verhofstadt pártja 13,1 százalékkal.

Hirdetés

Míg Belgium gazdagabb tartományában, a holland ajkú Flandriában elsöprő győzelmet arattak a jobboldali, bevándorlásellenes pártok, addig a lényegesen szegényebb, francia ajkúak lakta Vallóniában a szocialisták nyertek, másodikak pedig a liberálisok lettek.

Belgiumban tartományi-etnikai alapon szerveződnek a pártok, így a Verhofstadt-féle Open VLD Vallóniában nem működik. A vallon liberális párt, a Reform Mozgalom (MR) egyébként mérsékeltebb, mint Verhofstadté, Charles Michel jelenlegi ügyvivő belga miniszterelnök vezeti.

Mivel Vallóniában nagyjából 3 millióval kevesebben élnek, mint Flandriában, így a végső eredményt nem igazán befolyásolta a baloldali és liberális pártok győzelme, ennek következtében lett az első és a második hely is a flamand bevándorláselleneseké a brüsszeli Szövetségi Parlament alsóházában.

Forrás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!