Itthon

Vérlázító: sorozatban verték át a nyugdíjasokat!

Hirdetés

A nyomozók befejezték annak a 12 csaló ügyének vizsgálatát, akik közel 60 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket, leginkább idős sértettektől.

12 ember 251 üzletszerűen elkövetett csalást követett el 2017 decembere és 2018 márciusa között Budapest több kerületében, valamint Pest megyében.

A 32 éves budapesti B. Ernő 2018. február 9-én este felhívott egy férfit, majd a fiának kiadva magát hétmillió forintot kért tőle, arra hivatkozva, hogy albánok elrabolták, fogva tartják, de ha átadja nekik a pénzt, akkor elengedik. A pénzért B. Ernő társai mentek, akiket a rendőrök az átadáskor tetten értek és elfogtak.

B. Ernő és társai 13 esetben csaltak ki pénzt vagy ékszert a sértettektől közel 60 millió forint értékben, illetve 238 alkalommal próbáltak meg pénzt kicsalni. B. Ernő a sértetteket jellemzően éjszaka hívta fel, magát családtagnak kiadva, majd síró, könyörgő hangon elmondta, hogy albán maffiózók megverték és elrabolták, mert tartozik nekik. A férfi rendszerint azt kérte, hogy a kiváltásához szükséges pénzt egy hulladéktárolóba tegyék.

A nyomozók a csalókat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek.

Hirdetés

Forrás: police.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!