Európa

Veronai busztragédia: elkészült a vádirat a magyar sofőr ellen!

Hirdetés

Már ok­tó­ber­ben bí­ró­ság elé ál­lít­ják Olasz­or­szág­ban a 2017 ja­nu­ár­já­ban tör­tént ve­ro­nai busz­tra­gé­dia fe­le­lő­seit, köz­tük a busz ma­gyar so­főr­jét, V. Já­nost is. Őt és öt au­tó­pá­lya­mér­nö­köt vá­dol­tak meg, akár 18 év bör­tönt is kap­hat­nak a ha­lá­los tö­meg­sze­ren­csét­len­ség oko­zá­sáért!

A veronai ügyészség már elkészítette a vádiratot a tavaly januári tragédia ügyében, miután az olasz rendőrség március végén vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást. Olasz lapinformációk szerint a buszt vezető magyar sofőrt bűnösnek tartják, gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásával vádolják,emellett több autópálya-mérnök is felelős a tragédiáért. A baleset utáni beszámolókból és az áldozatok hozzátartozói által beszerzett információkból kiderül, hogy a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak tavaly január 20-án, a Verona melletti A4-es autópályán, majd a hídpillérnek csapódott.

A sofőrről kiderült, hogy alvászavarral küzdött és vélhetően elaludhatott a volánnál: ez pedig teljes mértékben kimeríti a gondatlanságot. Az 52 éves magyar autóbuszsofőr még idén, októberben az olasz bíróság elé fog állni, nem valószínű, hogy felmentik.

A The Local olasz lap azt írta, hogy az általuk meg nem nevezett magyar sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlan vezetéssel, illetve hanyagsággal vádolják. A teljes vádiratot egyelőre nem hozták nyilvánosságra. V. János tagadja, hogy elaludt volna a volánnál, a balesetet megelőző pillanatokra pedig sem ő, sem a túlélők nem emlékeznek.

Ám ettől függetlenül is bebizonyosodhat a 17 ember halálát okozó gondatlanság, amiért több év börtönre is számíthat V. János: a Pantheon veronai lap szerint a magyar sofőrt 18 évre is lecsukhatják Olaszországban.

Hirdetés

Nálunk ennek a büntetési tétele 2-8 évig terjed, de természetesen ilyenkor minden bíró figyelembe veszi az áldozatok számát és a körülményeket, s azok fényében hoz ítéletet – nyilatkozta dr. Tarczay Áron.

A veronai tragédia kapcsán, melyben két ország is vizsgálódik, a szakember hangsúlyozta: ugyanabban az ügyben ugyanazt az embert nem lehet kétszer bíróság elé állítani, tehát miután a sofőr letöltötte a büntetését, az olaszországi buszbaleset miatt a magyar bíróság már nem ítélheti el.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!