Európa

Vészjósló forgatókönyvet vetítettek előre, a vártnál hamarabb érhet véget a háború?

Hirdetés

Oroszország már idén megnyerheti a háborút, de nem az ukrán védelem áttörésével és jelentős területek elfoglalásával, hanem az ukránok harci kedvének megtörésével – írja a BBC.

A lap Richard Burrons tábornok, a brit egyesített erők volt parancsnokának véleményét idézi, aki „komoly kockázatot” lát az ukrán vereségre már idén.

UKRAJNA ÚGY ÉREZHETI, HOGY NEM GYŐZHET. EZ AKKOR FOG BEKÖVETKEZNI, AMIKOR FELMERÜL A KÉRDÉS, HOGY MIÉRT KELL AZ EMBEREKNEK TOVÁBBRA IS HARCOLNIUK ÉS MEGHALNIUK CSAK AZÉRT, HOGY MEGVÉDJÉK AZT, AMIT NEM LEHET MEGVÉDENI– mondja Berrons, és megjegyzi, hogy az ukrán társadalom egyelőre még nem jutott el erre a fordulópontra.

A tábornok szerint az oroszok ki akarják használni a súlyos fegyverhiánnyal küzdő ukrán hadsereg szorult helyzetét, és nyáron nagy offenzívát indítanak ellenük. Ha sikerül valahol áttörniük, az hatalmas csapás lesz az ukránok moráljára.

Ahogy azonban Jack Watling, a brit Whitehall agytröszt vezető kutatója megjegyzi, Oroszország stratégiai célja idén talán nem is a területi nyereség, hanem az, hogy megpróbálja lerombolni Ukrajna morálját és meggyőzni nyugati támogatóit arról, hogy a további ellenállás reménytelen.

Hirdetés

Watling megjegyzi, hogy az oroszok nyári offenzívája mindenesetre „nem vezetne a konfliktus döntő befejezéséhez”.

„A legvalószínűbb kimenetel az lesz, hogy Oroszország előnyre tesz szert, de nem tud áttörni. Nem rendelkezik elég nagy vagy jó erőkkel ahhoz, hogy egészen a Dnyeper folyóig ütközzön… de a háború Oroszország javára fog fordulni” – ért egyet Burrons tábornok az elemzővel.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!