Itthon

VIDEÓ- Egy tüntető először zavarba hozta, majd megfutamodásra kényszerítette Gyurcsányt

Hirdetés

Kérdéseivel egy tüntető először zavarba hozta, majd megfutamodásra kényszerítette Gyurcsány Ferencet Barcson.

A baloldal minden vereségét a mucsai, fogatlan jobbos szavazók ostobaságával szokta megmagyarázni. Ezért is különös tapasztalás, ha egy ballibsi politikus a Nagykörút határvidékén túlra kalandozik, és a kietlen pusztaságon szembetalálja magát az utca vidéki emberével. Így történt ez Gyurcsány Ferenc esetében is, aki Barcson keveredett szópárbajba egy jobboldali ellentüntetővel.

A vita onnan indult, hogy tüntetőnk szembesítette a kórházakért aggódó Gyurcsány Ferencet a ténnyel, miszerint országlása alatt zárták be a gyermekosztályt. Az egykori miniszterelnök ahelyett, hogy védelmébe vette volna a strukturális reformnak csúfolt kórházbezárásait, csak annyit bírt kinyögni, ő ilyenre nem emlékszik. Arra bezzeg már annál élesebben, hogy a Fidesz liberális pártként indult, mostanra azonban – állítása szerint – szélsőjobboldalivá vált. Ezen a ponton viszont jótékonyan elhallgatta, hogy a Fidesz liberális időszakában ő meg éppen a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkáraként tevékenykedett. Majd feleségével, Dobrev Klárával beköltözött abba a villába, amit a kommunista elvtársak annak idején még Apró Antalnak utaltak ki. De hát a kórházbezárások mellett nyilván erre sem emlékszik már Gyurcsány.

A múltidézés után Gyurcsány azt is kifejtette, hogy a pedofilellenes törvény bűnözőnek tekinti mindazokat, akik saját nemükhöz vonzódnak. Mikor tüntetőnk arra kérte, hogy nevezze meg az elfogadott törvényből azt a passzust, amelyben ez szerepel, Gyurcsány így válaszolt:
Vannak a porzós és termős virágúak, vannak az egylakiak, vannak a kétlakiak, mindenről lehet beszélni, csak az emberről nem, a legnagyobb csodáról, a szerelemről.
A hallgatóság egyöntetű kacajjal jutalmazta, hogy Gyurcsánynak sikerült a kétlaki növényekkel egy szintre hozni a homoszexualitás kérdéskörét. Az utcai komédiában itt azonban már nem volt megállás, a DK vezére ugyanis azzal folytatta: a törvény megtiltja neki, hogy a „tizenhat éves kollégával” a homoszexualitásról beszélhessen. Tüntetőnk ekkor közbevetette, hogy talán hagyja békén a tizenhat éves fiúkat, a szexuális felvilágosítást pedig bízza inkább a családokra. Az érvekből kifogyó Gyurcsány ezen a ponton vetett véget a beszélgetésnek, és velencei gondolás-egyenruhájában arrébb imbolygott. Holott mi is szívesen meghallgattuk volna, hogy a korábban a magánélet szentségét védő baloldal miért gondolja hirtelen úgy, hogy politikusaiknak kell vadidegen fiúkat bevezetni a homoszexualitás rejtelmeibe.

Válaszokat ugyan nem kaptunk, helyette azonban végignézhettük, amint a százszor is lesajnált vidéki jobbos szavazó megsemmisítette Gyurcsány Ferencet. Merthogy kiütéses győzelem volt ez a javából.

Hirdetés

Forrás: drot.infi

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!