Európa

VIDEÓ -Több száz migráns rohamozta meg a spanyol határt

Hirdetés

Hétfő este nagyjából 250 illegális migráns rohamozta meg az egyik, Marokkóba ágyazott spanyol exklávé, Mellila határkerítését – adta hírül az Associated Press (AP) hírügynökség.

Az új kínai koronavírus-járvány miatt ugyan kevesebbet hallunk róla, de az illegális migráció továbbra is hatalmas biztonságpolitikai kihívás Európa számára.

Az AP beszámolója szerint az őrtornyokkal, sok kamerával, valamint mozgás- és zajérzékelőkkel felszerel dupla kerítéssoron nagyjából 50 észak-afrikai bevándorlónak sikerült átjutnia.

Már az Unió területén migránsok egy csoportja összecsapott a hátárőrökkel, aminek következtében egy katona könnyebb sérüléseket szenvedett.

A helyi Vöröskereszt szóvivője elmondta, hogy több migránst azonnali orvosi ellátásban kellett részesíteni, mert súlyos sérüléseket szenvedtek a határkerítés megmászása közben.

Hirdetés

A spanyol belügyminisztérium hivatalos adatai szerint 2020 első három hónapjában összesen 1140 migránsnak sikerült illegálisan bejutnia a Marokkóba ágyazott két spanyol exklávé, Melilla és Ceuta területére. Ez 214 bevándorlóval kevesebb, mint a 2019 ugyanezen időszakában.

Forrás: ripost

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!